Két tini és egy 55 éves nő raboltak ki egy csicsói férfit
Január 18-án az 55 éves Mária, valamint 15 éves tettestársai - Nikoletta és Ádám - egy 55 éves csicsói (Komáromi járás) férfinél jelentek meg, és pénzt követeltek tőle.
Amikor a sértett a pénz átadását megtagadta, a trió verni kezdte őt - borda- és orrsérülést okozva neki -, majd 48 eurót vettek ki a zsebéből. Távozásuk előtt egy késsel fenyegették meg, azt mondták neki, nagyon megbánja, ha az esetet jelenti a rendőrségnek.
A sértett másnap mentőt és rendőrt hívott, és a hatóságoknak beszámolt az előző este történéseiről. A zsaruk rövid időn belül kézre keríteték a tetteseket, és rablás, zsarolás, valamint testi sértés megalapozott gyanújával indítottak ellenük büntetőeljárást.
A két fiatalkorú gyanúsított szabadlábon védekezhet, ugyanakkor a rendőrök kezdeményezték az 55 éves Mária vizsgálati fogságba helyezését. A gyanúsított háromtól öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, fiatalkorú tettestársai pedig a büntetési tétel felére - tájékoztatta a Paramétert Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő.
(para)