Kétmillió embert teszteltek le a hétvégén, megfeleződött a fertőzöttek aránya

2020. november 9. - 14:34 | Belföld

Igor Matovič miniszterelnök és szinte a fél kormánya diadalittasan tájékoztatott a hétvégi tesztelés tudnivalóiról. Elégedettek az eredménnyel.

Kétmillió embert teszteltek le a hétvégén, megfeleződött a fertőzöttek aránya
Fotó: TASR

Jaroslav Naď védelmi miniszter elárulta az országos tesztelés második fordulójának végeredményét. Eszerint

országosan 2 millió 44 ezer embert teszteltek le a hétvégén, és ebből a tömegből a megvizsgáltak 0,66 százaléka bizonyult koronavírusos fertőzöttnek. Számszerűen ez 13 509 állampolgárt jelent.

A kormányfő - szűkítve a kört - összehasonlította annak a 45 járásnak - köztük a Dunaszerdahelyi régió - adatait, ahol az előző tesztelési kör során a fertőzöttek arányát 0,7 százalék fölött mérték, és ezért ezeken a helyeken már másodszor végeztek tesztelést, és az adatokból kiderült, hogy az érintett régiókban összesítve 58 százalékban csökkent le a fertőzöttek száma. Míg

egy hete a 45 járásban 1 millió 750 ezer embert vizsgáltak meg, és ebből 1,47 százalék bizonyult koronavírusosnak, most ugyanezekben a régiókban 1 millió 837 ezer személyt teszteltek le, és csupán 0,62 százalékuk volt fertőzött.

Ez a csökkenés egybecseng a dunaszerdahelyi régióban mért adatokkal is. Ahogy arról már beszámoltunk, az elmúlt hétvégén 110 083 tesztet végeztek el a Dunaszerdahelyi járásban, és ebből 577 lett pozitív, ami 0,52%-os arányt jelez. Egy héttel korábban 23 ezerrel kevesebb volt az elvégzett tesztek száma (87 090), miközben a pozitívak számbelileg (807) és aránylag (0,96%) is többen voltak.

Roman Mikulec belügyminiszter bejelentette, hogy

hétfőn 14 órától antigénes mobil mintavételi pontot állítottak fel 25 járásban a Tűzoltó- és Mentőszolgálat telephelyein. Ezeken a pontokon is önkéntesen ellenőriztethetik a polgárok az egészségi állapotukat.

A kórházakban és a szociális otthonokban nagyobb százalékban azonosítottak be fertőzötteket - mondta Marek Krajčí egészségügyi miniszter a szűrés második fordulójának eredményeiről. Az észak-szlovákiai vírusos páciensek egy részét az ország déli területein található kórházakba szállítják. A szaktárca irányítója megjegyezte, eddig az orvosok mintegy 10 százaléka, a nővérek pedig 13 százaléka "dőlt ki", azaz hiányzik a rendszerből.

Matovič egy kérdésre válaszolva elmondta, azok a nyugdíjasok, akik nem vettek részt a tesztelésen, nyugodtan mehetnek a postára felvenni a nyugdíjukat, de az is igaz, hogy ha az ember felhívja a postát, az intézet házhoz is szállíthatja a járadékot.

November 7-én és 8-án zajlott az országos COVID-tesztelés második fordulója, ami - a kisebb incidenseket leszámítva - gördülékenyen ment végbe. A tesztelés során 15 olyan járás maradt, ahol 0,7 százalék fölött mérték a fertőzöttek arányát.

(p/denníkn/tasr)