Kétszáz érmet gyűjtöttek a Seishin Karate Klub karatékái

Már sokadik alkalommal rendezte meg a Seishin Karate Klub vezetősége Ekecsen a hagyományos évzáró ünnepségét, amin közel 130 fő vett részt.

Kétszáz érmet gyűjtöttek a Seishin Karate Klub karatékái
Fotók: Seishin Karate Club (További képekért kattints!)

Az évzáró a szokásos edzéssel kezdődött, amin szép számban vettek részt a karatékák. A kiértékelésen köszöntötték a megjelent díszvendégeket, szülőket, karatékákat, barátokat, támogatókat. Ekecs polgármesterének, Polák Lászlónak külön köszönet mondtak, amiért már ennyi éve töretlenül támogatja a klub működését.


Polák László és Markovics János

A helyi Arany János alapiskola igazgatónőjét Csápai Zsuzsannát is köszöntötték, aki szintén lelkes támogatója a klubnak.

A klub tagjai a 2019-es évben 13 táborban vettek részt, ebből 10 volt edzői továbbképzés és 10-et maguk szerveztek, hogy tovább tudják adni a megszerzett tudást. "Továbbá megszerveztük a szokásos küzdő maratont idén Keszegfalván, ami bírói képzéssel volt egybekötve. Övvizsgát összesen ötöt tartottunk. Versenyen 12-en voltunk (ebből 4 hazai, és 8 külföldi) ami rengetegnek számít, és ebből négyet a klubunk szervezett, Csallóközaranyoson a Sosai Oyama emlékversenyt, egyet Keszegfalván, valamint kettőt Dunaszerdahelyen, ebből az utolsó volt a szokásos Seishin gála, ami egyben a negyedik Kovács Kata Zsófia emlékverseny is volt, ezzel tisztelegve Zsófink emléke előtt. Klubunk összesen 201 érmet gyűjtött ebből 59 arany, 70 ezüst, és 72 bronzérmet gyűjtött" - tájékoztatott a klub vezetője, Markovics János.

Az értékelőn köszönettet mondtak két személynek, akik nagyon fontos munkát végeznek a klubon belül. Badinka Katika és párja, Vesely Mihálynak már évek óta segédkeznek az összes tábor lebonyolításban, hogy a rendezvények színvonalasak legyenek.

A vezetőség egy aprósággal kedveskedett a segítőknek. Név szerint szólították Rakus Etelkát, Rakus Jánost, Kiss Marikát, és Kiss Bélát, Molnár Ildikót, Sárai Monikát, Fekete Erzsébetet, Fekete Lászlót, Szlávik Andreát, Meleg Anikót, Horváth Pétert, Bíró Beát, és Bíró Pétert, Kurcsík Ivettet, Nagy Máriát, Szelle Tündét, Hájas Anitát,és  Hájas Imrét, Kovács Mártát, Cserepes Veronit, Székelyhidi Ildikót, Székelyhidi Károlyt, Vigh Imrét, és Borbély Boriszt.

A Seishin Karate Klub klubvezetőit és edzőit Hupian Kristínát, Bíró Mihályt, Markovics Ádámot, Trenčík Nikolast, Szabó Bálintot is külön köszöntötték, akik nélkül nem működhetne a klub. Ők azok, akik egész évben fáradhatatlanul dolgoznak a klub sikereiért.

Ezt követően az idei Európa-bajnokságok résztvevőit díjazták, aki fáradhatatlanul végigcsinálták a versenyfelkészülést, és kiválón helyt álltak, méltón képviselték klubjukat: Markovics Ádámot, Jakab Adrient, Hupián Krisztinát, Cserepes Zoltánt, Kurcsík Márkot, és Pulay Attilát.

Külön díjazták azokat, akik két vagy több versenyen képviselték a klubjukat, illetve a Szlovák Shinkyokushin  Karate Szervezetet: Ekecsről Oláh Lilla, Oláh Ákos, Zezula Filip, Kovács Krisztián, Cséfalvay Balázs, Círia Tibor, Ambrus András, Nemesócsáról Cserepes Zoltán, Angyal Ármin, Lévai Krisztián, Dömötör Márk, Szabó Koloman, Bödők Beatrix, Garai Márk Mihály, Nagy János, Keszegfalváról Markovics Ádám, Hupián Krisztina, Markovics Áron, Hausleitner Mercedes, Laboda Réka, Jakab Adrienn, Kurcsík Márk, Pulay Attila, Kiss Ádám, Sárai Csongor, Molnár Dominik, Rakus Ján, Cziroková Nikola, Forró János, Forró Leila, Lišková Dorina, Lackó Patrik, Bognár Krisztián, Kudri Tomáš, Szenci Erik, Dunaszerdahelyről Szelle Tamás, Bíró Bendegúz, Borbély Barnabás, Hájas Kornél, Nagy Rebeka, Takács Bence, Bock Ágnes, Bock Zsófia, Meleg Vince, Horváth Kristóf, Ekelről Tanító Péter, Pataki Márk, Nagymegyerről: Vígh Lara, Bittera Dániel, Stefanik Attila, Gerthert Bendegúz, Megyercsről: Fekete Levente, Fekete Abigél, Szláviková Karin, Hrabovský Ján,Vásárútról Menző Rebeka, Menző Márk, Gányovics Ádám, Gányovics Ákos, Ág Szabolcs, Mózes Zsóka, Molnár Ádám.

Továbbá az egész évet tekintve kialakítottak egy rangsort, amibe beleszámítottak a versenyen megszerzett helyezések, éhogy ki hány versenyen vett részt, illetve hogy mennyire volt aktív a 2019-es évben az edzéseken és az edzőtáborokban.

2019-es rangsor, kategóriánként

Női kategóriában:

Gyerek.0 lányok: 1. Fekete Abigél (Megyercs) 2. Bock Ágnes (Dunaszerdahely) 3. Bödők Beatrix (Nemesócsa) 3. Boráros Judit (Dunaszerdahely)

Gyerek.1 lányok: 1. Lišková Dorina (Keszegfalva) 2. Szláviková Karin (Megyercs) 3. Cziroková Nikola (Keszegfalva)

Gyerek.2 lányok: 1. Nagy Rebeka (Dunaszerdahely) 2. Bock Zsófia (Dunaszerdahely)

Serülő lány: 1. Oláh Lilla (Ekecs) 2. Vígh Lara (Nagymegyer) 3. Hausleitner Mercedes (Keszegfalva)

Ifjúsági lányok: Laboda Réka (Keszegfalva)

Junior lány: Jakab Adrienn (Keszegfalva)

Felnőtt kategóriában: Hupian Kristína (Keszegfalva)

Férfi kategóriában:

Gyerek.0 (kezdő) fiú:  1.Forró János (Keszegfalva) 2. Círia Tibor (Ekecs) 3. Garai Márk (Nemesócsa)

Gyerek.1 (kezdő) fiú:  1.Oláh Ákos  (Ekecs) 2. Lackó Patrik (Keszegfalva) 3. Zezula Filip  (Ekecs) 3. Bognár Krisztián (Keszegfalva)

Gyerek.1 (haladó) fiú: 1. Bíró Bendegúz (Dunaszerdahely)  2. Molnár Dominik (Keszegfalva)  3.Dömötör Márk, és Angyal Ármin (Nemesócsa)

Gyerek.2 (kezdő) fiú: 1.Tanító Péter (Ekel) 2. Cséfalvay Balázs (Ekecs) 3.Kudri Tomáš (Keszegfalva)

Gyerek.2 (haladó fiú): 1.Rakus Ján (Keszegfalva) 2.Sárai Csongor (Keszegfalva)  3. Borbély Barnabás (Dunaszerdahely)

Serülő: 1.Markovics Áron (Keszegfalva) 2. Kiss Ádám (Keszegfalva) 3.Szelle Tamás (Dunaszerdahely) 3. Takács Bence (Dunaszerdahely)

Ifjúsági: 1. Pulay Attila (Keszegfalva) 2.Kurcsík Márk (Keszegfalva) 3.Nagy János (Nemesócsa) 3. Hájas Kornél (Dunaszerdahely)

Junior: 1. Markovics Ádám (Keszegfalva) 

Felnőtt férfi kategóriában: 1.Cserepes Zoltán (Nemesócsa)  2. Trenčík Nikolas (Keszegfalva)

A 2010-es évben elkezdtek egy címet kiosztani a lányok között, ami az „Az év legharcosabb amazonja” nevet viseli. A cím eddigi tulajdonosai: Hupian Kristína háromszor, Varga Hédi, Bakos Orsolya, Kovács Kata Zsófia, Szilágyi Virág, Rózsa Anna, Jakab Adrien.

Idén ezt a címet Oláh Lilla (Ekecs) érdemelte ki, aki a versenyeket szépen zárta, szinte mindenhol ott volt, ahol csak lehetett. Kitartása példamutató, az idei évben rengeteget fejlődött. Ezen felül ő kapta Kovács Mártika különdíját is, ami Kovács Kata Zsófia édesanyja ajánlott fel.

„Az év szamurája” cím eddigi tulajdonosai: Kovács Patrik, Markovics Ádám - ötször, Cserepes Zoltán - kétszer, majd Bajcsi Adrián, Trenčík Nikolas, Bakos Tamás Máté, Kósa Tamás. Ezt a díjat idén Markovics Ádám (Keszegfalva) kapta, akinek kitartása példamutató, már 14 éve kitartóan jár edzésekre. Idén az összes versenyt aranyéremmel zárta, kivéve az Európa-bajnokságot ahol bronzérmes lett.

Idén első alkalommal osztották ki Markovics János különdíját, amelyet az a növendék kapott, aki legtöbbet fejlődött az idei évben. Ez a díj teljesen független a versenyeredményektől, itt a saját magához viszonyított fejlődést díjazták. Az első díj boldog tulajdonosa Ambrus András volt Ekecsről.

Zárásképpen Markovics János hangsúlyozta: „Egyetlen út létezik a feltétel nélküli szeretet, ami áthatol minden dimenzión, téren és időn”.


(para)