Kétszáz évvel ezelőtt a sokatmondanó színdarabcímeket kedvelték, volt 27 betűből álló egyszavas cím is

2020. augusztus 2. - 16:50 | Kultúra

Csallóközi lenyomatok CXIX.

Kétszáz évvel ezelőtt a sokatmondanó színdarabcímeket kedvelték, volt 27 betűből álló egyszavas cím is
Archív felvétel

Kétszáz évvel ezelőtt Komáromban a színielőadás kezdetét mozsárágyúlövéssel jelezték.

Komlósi Ferenc színigazgató 1833-ban megjelent színházi jelentéséből idézzük a következőket: „A Szigetbe állított és a szükségesekkel ellátott, pontosan díszesített, rendes ülésekkel, minden megkívántatott alkalmatossággal ellátott arénában megtartandó előadásaink kezdetét hat mozsárágyú lövéssel fogjuk hirdetni.”

Baranyay József a Duna menti város színházi életének nagy tisztelője és jó ismerője, aki megírta és könyv alakban kiadta a komáromi magyar színészet történetét (1811–1941), megfigyelte és följegyezte: a közönség szerette a sokatmondó színdarabcímeket. „Rendesen a darabnak több alcíme is volt. A színdarabok válfajait ilyen nevekkel különböztették meg: tüneményes, mulatságos, érzékeny, vitézi, szomorú, varázsjáték, nézőjáték és ezekhez hasonló jelzőkkel. A Boldogasszony temploma harangozója című darabot >Évrajzi regényes drámá<-nak nevezi a színlap. De legborzalmasabb címe annak a darabnak volt, amelyet 1827-ben adtak Komáromban. A darab címe: Kakanbukiforniburgyeninómen. Ez a 27 betűből álló, egyszavas című darab valami borzalmas vígjáték volt 3 felvonásban. Ha valami kabarészerű előadást tartottak volna, akkor annak a >muzsikai estvéli üdülés vagy időtöltés< címet adták. Ilyen kifejezésekkel is találkozunk a régi színlapokon: rományos nézőjáték, tábori érzékeny játék, udvari vígjáték, nemzeti vitézi játék, tüneményes víg tréfa stb.” – írja Baranyay.

A további színházi furcsaságok közül megemlítjük, hogy annak idején például a karmestert muzsikai igazgatónak nevezték a szakmabeliek. Az ügyelőt felvigyázónak, a rendezőt teátrummesternek vagy színmesternek, a színlaposztót cédulahordozónak, a kellékest a szükséges szerek fölvigyázójának, a ruhatárost ruhagondozónak.

„A látványos darabokért rajongtak elsősorban a jó komáromiak. Az élelmes színigazgatók ezt siettek is kihasználni. A színlapokon jelezték is, hogy mi mindent láthat a darabban a közönség. A társulat egyik tagjának valósággal pirotechnikusnak kellett lennie, aki a salétromot, a faszenet, gyantát törte, keverte, hogy a görögtüzes illumináció, a fényben ragyogó tabló, az élőcsoportozat minél fényesebben sikerüljön. Alig volt olyan darab, amelynél ne igértek volna valami szenzációt, minők voltak az egykori színlapok szerint: lányok által adott sortűz, csillagokat szóró ágyú, ágyúdörgés, ágyúlövés, tűzpróba, eléghetetlenség, tüzes kanócevés, nyírfahéj hangszer, tábló, görögtűz, vízesés, tűzokádó hegy, puskaporos torony fölrobbanása, az égő pokol, várostrom, tűzeső, mennykő- és csillaghullás, várégés, égő város – és ehhez hasonló ígéretekkel csalták a színházba a jó komáromiakat, akik szívesen vették, ha felvonásközben, a szünetek alatt is szórakoztatták őket“ – fogalmaz a krónikás.

Lelkes Vince