Kétszáz rózsafajta virágzik a szegedi füvészkertben

2016. június 6. - 14:20 | Tech

Csaknem kétszáz rózsafajta virágzik a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, az évről évre gazdagodó gyűjteményben idén először mutatnak be történelmi rózsákat - közölte Németh Anikó igazgató az MTI-vel.

A szakember elmondta, a rózsakertben a szivárvány minden színében nyílnak a virágok és számos növekedési formájú rózsabokor figyelhető meg. A futórózsák akár kétméteres magasságig felnyúló, virágokkal dúsan megrakott bokrai már messziről virítanak, és a reneszánsz rózsákhoz híven édes illattal töltik meg a levegőt. A rózsakert belsejében, az egyes ágyásokban a nagyméretű, illatos virágokat hozó tearózsa hibridek, a miniatűr rózsák, valamint számos, a hajtás végen több virágot bontó (polyantha) rózsafajta is fotózásra csábít.

A rózsakerti gyűjtemény újdonsága a történelmi rózsák bemutatója, ahol 23 nagy múltú fajta ismerhető meg, ezeket még 1867 előtt nemesítették. Abban az esztendőben vált ismertté a Jean-Baptiste André Guillot által nemesített első, La France nevet kapó teahibrid, majd jelentek meg újabb és újabb fajtákat.

A történelmi rózsák számos tulajdonságban különböznek a modern társaiktól. Virágszíneik a fehértől a liláig főként a rózsaszín és a piros árnyalatait mutatják, csak ritkán sárgák. Virágaik viszonylag kicsik, sokszirmúak, illatosak. A virágzás többségüknél néhány hétig tart, egyszerre sok virággal, látványosan. Levélbetegségekkel szemben ellenállóak, edzett, strapabíró növények. Fajtáik többnyire Nyugat-Európában jöttek létre, de Közel-Keletről és Kínából is származnak. Régi fajtákat már Lippai János Posoni kertjéből 1664-ből is említenek, de magyar kastélykertekben, paraszti kertekben a 18. századtól megtalálhatók.

(MTI)

Címkék: rózsa