Kétszer is kitüntették életmentésért, de egy csomag kávé miatt bíróság elé kellett állnia a rendőrnek

2020. augusztus 2. - 13:47 | Régió

A Specializált Büntetőbíróságon tárgyalták annak a rendőrnek az esetét, akit egy dokumentum kiállításáért adott kávé miatt vádoltak meg korrupcióval.

A kassa-vidéki járásbeli Čaňa község körzeti rendőrőrsének vezetője, Vladimír Šolc a vád szerint a kiképzőközpont vezetőjének adott egy csomag kávét azért, hogy állítson ki számára egy dokumentumot a szolgálati kocsi vezetésével kapcsolatos átképzésről, amit abszoválnia kellett.

Az ügyész érvelése szerint az ilyen kis értékű ajándék is megvesztegetésnek számít. A rendőr viszont a kezdetektől visszautasítja a megvesztegetést. Azzal érvelt, hogy az átképzést teljesítette, ahogy kell, és ehhez senkit sem kellett lefizetnie.

Tapasztalt rendőrtisztről van szó, a tárgyaláson is elmondta, hogy 20 éve dolgozik a rendőri testületnél, ebből hat évig városi rendőr volt. Korábban már kétszer is kitüntettek életmentésért. Egyszer egy lakótelepen fuldokló kisfiú életét mentette meg, másodjára pedig egy nőét és egy férfiét, akik áradáskor fuldokoltak. a vízben.

"A bíró kimondta, hogy semmit nem követtem el" - nyilatkozta a Joj TV-nek, miután felmentették a vád alól. Katarína Kudjáková, a Specializált Büntetőbíróság szóvivője közölte, hogy amit tett, azt a bíróság nem ítélte bűncselekménynek.

Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, mivel a Különleges Ügyészi Hivatal ügyésze fellebbezett ellene.

(Noviny.sk)

Címkék: rendőrség, korrupció