Kétszer is lóvá tette a rendőröket a taxis, aki előbb balesetet okozott, majd kiugrott az ablakon
Közúti balesetet szenvedett egy taxis, de elhajtott a helyszínről. A rendőrök néhány utcával távolabb megtalálták az összetört kocsit, benne a férfi irataival, csakhogy ő ismét elmenekült – számolt be róla a noviny.sk.

Az eset egy zólyomi lakótelepen történt. Egy autós meg akarta előzni a furcsán közlekedő taxit, annak sofőrje viszont hirtelen lekanyarodott, és nekiütközött. A kocsi egy füves területen áthajtva nekicsapódott egy parkoló autónak.
A taxis elhajtott a helyszínről, a rendőrök viszont néhány utcával arrébb megtalálták az összetört járművet egy panelház mögött. Benne voltak az iratok is, így tudták kihez tartozik a kocsi, kit kell keresni. Csakhogy, mire a rendőrök a lakáshoz értek, hogy becsengessenek, a férfi lelépett otthonról – egy szemtanú szerint az ablakon ugrott ki. A rendőrök átkutatták a környéket, de nem bukkantak a nyomára.
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: