Kezd világos lenni, mennyi pénzt költenének a pártok, hogy rájuk szavazzunk

camera

1

Kezd világos lenni, mennyi pénzt költenének a pártok, hogy rájuk szavazzunk

Fotó: Cséfalvay Á. András 

Megosztás

A politikai pártok mindegyike azt ígéri, hogy a kampánykiadásokkal összefüggésben be fogja tartani a hárommillió eurós költségkeretet. Azok közül a pártok közül, amelyek eddig nyilvánosságra hozták a tervezett kiadásaikat, a legtöbbet – 1,7 millió eurót - az Andrej Kiska vezette parlamenten kívüli Za ľudí párt készül elkölteni.

A Progresívne Slovensko/Spolu pártkoalíció 1,2 millió eurót, az ellenzéki SaS pedig egymillió eurót fordít a kampányra. A koalíciós SNS párt eddig 250 ezer eurót használt fel, a választásokig még legfeljebb félmillió eurót tervez elkölteni. Az egyes pártok a feltüntetett pénzösszegeket óriásplakátokra, videókra, hirdetésekre, felmérésekre költik.

A koalíciós Híd Magdeme Klára szóvivő elmondása szerint elsősorban az online kampányra fog hangsúlyt fektetni. Emellett lakossági fórumokat is fognak tartani, illetve óriásplakátokat is vásárolnak. A kampány költségvetését egyelőre nem számszerűsítették, a törvény által előírt keretet biztosan nem fogják túllépni. A kampányfőnök Ravasz Ábel, a párt alelnöke lesz.

A kampánykiadásokat nem számszerűsítette a koalíciós Smer és az ellenzéki OĽaNO sem. Utóbbi szóvivője, Matúš Bystriansky elmondta: a választások kihirdetése előtti fél évben a mozgalom mintegy 200 ezer eurót költött kampányra. Boris Kollár, a Sme rodina ellenzéki mozgalom elnöke azt mondta, hogy összesen 5-800 ezer eurót terveznek a választási kampányra fordítani.

Az ĽSNS 5-600 ezer eurót, a parlamenten kívüli KDH pedig megközelítőleg 700 ezer eurót költ a kampányra. Tomáš Drucker parlamenten kívüli pártja, a Dobrá voľba kampányának költségvetése szintén több százezer eurós nagyságrendű lesz.

Az SaS kampányfőnöke Branislav Masarovič, Az Emberekért párté Roman Krpelan, a PS/Együtt párkoalícióé Claudia Tran, a KDH párté Jana Miklošková, a Jó Választásé pedig Tomáš Kuča lesz.

TASR

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program