Kezdőrúgás az öregfiúk-bajnokságban

2020. június 14. - 07:55 | Sport

Június 15-én, hétfőn beindul a Dunaszerdahelyi járás hagyományos öregfiúk-bajnoksága.

Kezdőrúgás az öregfiúk-bajnokságban
A címvédő egyházkarcsaiak (Lelkes Vince felvétele)

A versenyév a tervek szerint március 29-én vette volna kezdetét, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Füle Lajost, a klubok képviselőiből álló irányító testület koordinátorát kérdeztük az idénynyitásról.

– Tizenegy csapat nevezett a 2020. évi sorozatba, mely a korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan tavasz-ősz rendszerben zajlik majd. Idén azonban csupán egy csoportban. A szervezőbizottság mindent megtett a zavartalan lebonyolítás érdekében: elkészítette az új sorsolást és azt megküldte a csapatok vezetőinek, és kijelölte a játékvezetőket az első körre. Tekintettel a pandémia miatti késlekedésre, a bajnokság egyfordulós lesz, azaz a csapatok csak egyszer mérkőznek meg egymás ellen, visszavágókat nem rendezünk. A mérkőzések időpontja ez évben is egységesen hétfő kora este lesz. Elmondhatom, a fiúk már alig várják, hogy pályára léphessenek, és egy jót focizhassanak.

Résztvevő klubok: Ajax Egyházkarcsa, DSC Diósförgepatony, FC Lég, FC Bős, FC Felbár, Vízművek Dunaszerdahely/Nagymegyer, Old Boys Alistál, FC Szentmihályfa, Old Boys Felsőpatony, FC Egyházgelle, FC Sárosfa.

A címvédő a karcsai Ajax gárdája, amely a tavalyi döntőben büntetőrúgásokkal győzte le a dióspatonyi DSC csapatát.

Az 1. forduló párosítása és a kijelölt játékvezetők:

FC Mihályfa–Ajax Egyházkarcsa (jv.: Füle)

FC Sárosfa–DSC Dióspatony (Ürögi)

FC Lég – szabadnapos

Old Boys Felsőpatony–FC Bős (Mészáros)

Vízművek Dunaszerdahely/Nagymegyer–FC Felbár Bar (Koczó)

FC Egyházgelle–Old Boys Alistál (Csörgő Gy.)


(lel)