Ki lebutít, butaság által kerül csávába

Hétfőn még az volt a botrány tárgya, hogy a megadott időpontban nem vonult be a börtönbe az a Gruevszki, akit sok disznósága közül egy 2012-es ügy, hivatali visszaélés – egy páncélozott Mercedes Benz megvásároltatása mímelt közbeszerzés útján a belügyminisztériummal, jutalék elfogadása az autókereskedőtől, a kocsi magáncélú használata – miatt két év letöltendőre ítéltek. Sőt eltűnt, az egész országban nem lelték.

Kedd reggel jelent meg a hír, hogy egy macedóniai bíróság letartóztatási parancsot adott ki Gruevszki ellen. Kedd délután Gruevszki már arról értesítette Facebook-követőit, hogy köszöni, jól van, éspedig Budapesten, és menedékjogért folyamodott. Kedden estefelé Szijjártó magyar külminiszter sajtótájékoztatót tartott (főleg másról), és egy újságírói kérdésre azt mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a Gruevszki hollétéről szóló információkat, továbbá közölte, hogy folyamatban lévő menedékkérelmekről nem nyilatkozhat (ebből annyi azért kiderült, hogy a hír igaz).

Az eset, azt hinnénk, egyszerű és átlátható: egy macedón állampolgár ellen köztörvényes bűncselekmény miatt jogerős ítéletet hoztak, útlevelét bevonták, tehát nem hagyhatta volna el az országot, és be kellett volna vonulnia a börtönbe, hogy letöltse büntetését. Nem ezt tette, hanem érvényes útlevél nélkül megszökött Magyarországra. A magyar hatóságoknak ezzel tisztában kellett lenniük.

Ehelyett megindult a varázslás. Az egyik fázisban – nem mondanám elsőnek, mert nem világos az időrend – a Miniszterelnökség közölte, hogy „Macedónia Magyarország stratégiai partnere és fontos szövetségese” (nem akarunk vele rosszba' lenni), partnerünk a mindenkori macedón kormány (most tehát a mostani), Gruevszki menekültügyi kérelmének elbírálását „kizárólag jogi kérdésnek” tekintik, az eljárást a nemzetközi joggal összhangban folytatják le, viszont a magyar jogi szabályozással összhangban a lezárásig további tájékoztatást nem adnak.

Ebből elméletileg az is kisülhet, hogy a börtönszökevény nem kap menedékjogot, és kiadjuk Macedóniának a volt miniszterelnököt, de a politikai deklarációval rosszul keveredő szigorúan jogászi fogalmazás célja az, hogy a közvélemény maradjon bizonytalanságban, és ebbe nyugodjon bele.

A másik fázisban a Fidesz azt közölte: „Magyarország mindenkinek megadja a védelmet, ha üldözik, márpedig Nikola Gruevszkit üldözi és fenyegeti a Soros György befolyása alatt leledző macedón kormány”. Tehát mégse tekintjük kizárólag jogi kérdésnek, igenis beleszólunk egy másik szuverén ország belügyeibe, és a macedón bíróság bizonyítékok alapján hozott jogerős ítélete nem más, mint üldözés a Soros György markában lévő (pardon, leledző) macedón kormány részéről. Tehát megadjuk a mendedékjogot, mert a köztörvényes ügyben elítélt volt miniszterelnök politikai üldözött, és nem teljesítjük a kiadatási kérelmet. A lezárásig további tájékoztatást nem adunk, ne tessék okvetetlenkedni.

Mindez hibátlanul folytatja a magyar hatalmi kommunikáció kilencvenes évekből eredő gyakorlatát: az információt, a tényeket elzárják a nyilvánosság elől; ehelyett általában hivatkoznak elvekre és jogra olyan szívóssággal, hogy ha szakértők megpróbálják tisztázni a jogi vonatkozásokat, az unalmasnak és követhetetlennek hat. És mire fény derül a tényekre, már senkit sem érdekelnek.

De tegyük zárójelbe a politikai közösség tudatlanságban és bizonytalanságban tartását mint öncélt.

Ahhoz, hogy a magyar kormány bebizonyítsa: a szökevény valójában politikai üldözött, nemlétezőnek kell nyilvánítania Macedóniában a joguralmat, és be kell bizonyítania, hogy a bíróság a kormány ellenőrzése alatt áll (vágykivetítés?), ami nehezen fog menni fontos szövetségesével és stratégiai partnerével a mostani szkopjei kormánnyal együttműködve, de még annál is nehezebben, mert Brüsszelnek elég pontos ismeretei vannak a tagjelölt Macedónia jogi állapotairól. Fennáll tehát a veszélye, hogy a magyar állítás megcáfolódik, és ez nem használna éppen most, amikor Magyarország ellen folyik eljárás a joguralom hiányosságai miatt.

Ha pedig azt akarják bizonyítani, hogy maga Soros hozatta Gruevszki ellen az ítéletet, el kellene fogadtatni az Unióban a paranoid Soros-mitológiát, ami befelé elég jól használható, de az uniós nyilvánosság vagy akár csak a politikai osztály kellő hatásfokú megdolgozására a magyar kormánynak nincs elég pénze.

Hogy miért adott sakkot a magyar kormánynak Gruevszki? Mert bízva Orbán Viktor barátságában és befogadó kedvében úgy gondolta, ez most rá is kiterjed. (Unokatestvére volt az egyik titkosszolgálati főnök, akit tavaly egy illegális megfigyelési botrányban vád elé helyeztek, és hová akart menekülni hamis bolgár útlevéllel? Eltalálták.) A szimpátia s a bizalom egy további fontos okát nem részletezem hosszan, de Macedónia – stratégiai helyzeténél fogva – olyan ország, ahol dokumentáltan nagy a súlya az orosz hírszerzés jelenlétének (mint a 2015-ben híressé vált balkáni migrációs útvonalon végig).

Nem hiszek abban az elméletben, hogy Gruevszki Magyarországra szökését Orbán szervezhette, nem találtam nyomát olyan ígéretnek, hogy meg fogja védeni. Talán az van a spekuláció mögött, hogy amikor a bíróság eldöntötte, hogy bevonják a volt miniszterelnök útlevelét, Orbán meghívólevelére hivatkozva próbálta megtartani.

De valójában Gruevszki a Magyarországra szökésével váratlanul kész tények elé állította Orbánékat: erre utal Szijjártó kínosan mellébeszélősre sikeredett sajtótájékoztatója, vagy a párt és a kormány állásfoglalása közötti ellentmondás.

És ebben rejlik az Orbán által 2010 óta kiépített, centralizált, tekintélyelvű rendszer fő gyengéje. Mivel a vezető magyar politikusnak a konfliktus az életeleme, minél inkább központosítja a döntéshozatalt, annál több olyan konfliktust generál, aminek a megoldására már nincs elég energiája, vagy amit nem tud ő maga ellenőrizni, s így egyre több a hibalehetőség.

Húsz év alatt jól bejáratott módszerek sokaságát dolgozta ki arra, hogy el lehessen kenni köztörvényes ügyek köztörvényes jellegét, sikernek lehessen beállítani a kudarcot, európai döntéshozókkal – főleg a néppártiakkal meg lehessen etetni az Európa-ellenes politikát, bölcs világmagyarázatnak lehessen eladni a paranoiát. Húsz év alatt óriási tapasztalata halmozódott föl ebben. De azt egyre kevésbé tudja megakadályozni, hogy kevésbé tapasztalt, retorikailag kevésbé kikupált, nem olyan régen a pályán lévő gazemberek – legyenek magyarok, szlovákok vagy éppen macedónok – meg ne lepjék, és a fedezésükkel kényszerpályára ne kerüljön.

Bármit hisz – rettegve – az ellenzék, Orbán se képes csodára. Aki a butaságra épít, akármilyen dörzsölt politikai bűvész, előbb-utóbb kénytelen tudomásul venni, hogy a butaságfaktor nála is erősebb.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.