Ki legyen az államfő? Egy felmérés szerint Bugár csak a hatodik a sorban

2018. szeptember 11. - 10:45 | Belföld

Az AKO közvélemény-kutató társaság végzett felmérést augusztus és szeptember fordulóján. Megvannak az eredmények.

Ki legyen az államfő? Egy felmérés szerint Bugár csak a hatodik a sorban
Illusztráció

Ha most tartanák az államfőválasztást, és nem jövő tavasszal, akkor a függetlenként induló, az SaS és a parlamenten kívüli Spolu által támogatott tudós, Róbert Mistrík szerezné meg a legtöbb szavazatot. A széles körben viszonylag ismeretlen jelölt billboardjaival már találkozhatunk az utak mentén, és az AKO ügynökség vezetője, Václav Hřích szerint éppen ez az, ami leginkább segít neki, szemben a többi jelölttel, akik javarészt a politikából ismertek.

Némelyikük ráadásul csak potenciális jelölt, hiszen a kormánykoalíció két pártja, a Smer és az SNS sem jelentette be még, kit indít.

Mistrík előnye csekély, sőt, statisztikai hibahatáron belüli. Most a szavazatok 12,1%-át tudná megszerezni, szorosan követi azonban a Smer jelöltjének beállított Peter Pellegrini (11,9%), és nincs túlságosan leszakadva a függetlenként induló politikai szakértő, Eduard Chmelár (10,8%) sem. Utánuk az SNS potenciális jelöltjeként indított Andrej Danko következik 9,7%-kal, majd - kis meglepetésre - az egykori HZDS-es miniszter és legfelsőbb bírósági elnök, Štefan Harabin jön 8,8%-kal.

Bugár Bélát többen támogatnák, mint az AKO legutóbbi felmérésében a Híd pártot, de még ez is csak 8,6%-os eredményre elég.

Őt František Mikloško követi 7,1%-kal, majd Zuzana Čaputová jön 6,9-cel. Hivatalos induló Marián Kotleba is, ám őt csak a szavazatok 4,7%-a találta meg, Igor Matovičot, aki ugyancsak potenciális jelölt, pedig csak 4,6%.

Mistrík elsőként kezdett nagyobb plakátkampányba, csak úgy, mint öt évvel ezelőtt Andrej Kiska. Václav Hřích szerint azonban az eredménye nem tekinthető sikernek, sem ő a választás favoritjának. "Van még esélye a támogatottsága növekedésére, ha sikerül az ismertségét is növelni" - jegyezte meg.

Ugye, egyelőre sem a Smer, sem az SNS jelöltje nem ismert, csak annyi, hogy sajátot indítanak. A Smer jelöltjét szeptember második felében jelentik be, korábban felmerült Miroslav Lajčák külügyminiszter, Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság szlovák alelnöke, illetve Peter Kažimír pénzügyminiszter neve is, ám ezt mindnyájan cáfolták. Csak úgy, mint a miniszterelnök, Peter Pellegrini, vagy az SNS esetében a házelnök, Andrej Danko.

(SME)