Ki nem találnád, milyen kapcsolatban áll a képen látható három ember

Furcsa kapcsolatban él a képen látható három ember.

A 31 éves Jimmy Silva marketingigazgatóként dolgozik, civilben teljesen normális életét él. Egyetlen dologban azonban különbözik az átlagemberektől: nem egy, hanem két barátnője van.


Forrás: 24.hu

A férfi már évek óta együtt volt kedvesével, Chacha Va Voommal, amikor egy rendezvényen megismerkedtek a 25 éves Summer Pelletierrel (a képen a jobb oldalon). A párnak nagyon szimpatikus lett a fiatalabb lány, ezért megkérdezték, hogy volna-e kedve velük együtt lenni - mint egy kapcsolat harmadik tagja. A lány belement a dologba, tavaly december óta pedig hárman élnek együtt.

Elmondásuk szerint boldogabbak nem is lehetnének, sőt, hármasban terveznek gyereket is. A kapcsolatuk különös szabálya, hogy mindent szabad, amíg az őszintén történik és nincsenek titkok. A tagok még azt is elképzelhetőnek tartják, hogy bővítik a kapcsolatukat egy újabb taggal.

24.hu