Ki örült a Brexitnek?

Csehszlovák Kém | 2016. július 1. - 07:14 | Vélemény

Napok teltek el csak a brit EU-kilépés (Brexit) óta, a közép-európai térség országaiban minden politikai erő kinyilvánította véleményét a történelmi eseményről.

Ki örült a Brexitnek?
Fotó: MTI

A mainstream pártok nyilatkozatai visszafogottak, kivétel nélkül felsorakoztak Brüsszel támogatói mögé. Vannak azonban, akik másképp értékelik a népszavazás eredményét, a szlovák neonácik, a cseh kommunisták, euroszkeptikusok és szélsőjobboldaliak üdvözölték Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, és népszavazás kiírását kezdeményezték országaikban. E különös csapathoz Magyarországról a Fidesz második embere, Lázár János csatlakozott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfót azt mondta, nem tudna jó szívvel az EU-ban való bennmaradásra szavazni. Ha lenne egy erről szóló szavazás, akkor vagy nem menne el, vagy pedig nemmel szavazna. Elmondta, ez a véleménye az alapján, ahogyan ma az Európai Unió kinéz. Lázár János azt nyilatkozta, hogy 2004-ben még a belépésre szavazott, de mára nagyon nagyot csalódott. Szerinte az uniós csatlakozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Még a bérek sem növekedtek úgy, ahogy előtte ígérték. Úgy látja, hogy a bevándorlás kérdésében az EU inkább a problémát okozza, mint megoldja.

De nézzük, ki osztja a magas rangú fideszes politikus véleményét a térségben!

Marian Kotleba a hirtelen nagy népszerűséget szerzett szlovák neonáci pártvezér szerint az EU nem más, mint a "népek börtöne" - magyar fülnek ismerős lehet ez a kifejezés - és megkezdte azonnal harcát Szlovákia EU-ból való kiléptetése érdekében. A Brexit másnapján ugyanis bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezd pártja az EU-s tagság megszüntetéséről szóló népszavazás ügyében, mert állítása szerint a felmérések azt mutatják, hogy a szlovákok többsége nem támogatja az ország EU-tagságát.

A cseh euroszkeptikus Szabad Polgárok Pártja szintén támogatásáról biztosította a brit kilépést weboldalán. "Gördülékeny kilépést kívánunk Nagy-Britannia számára és erősen hisszük, hogy Nagy-Britannia polgárai számára megmarad a szabad kereskedelem és a vízummentesség is. Ez a párt volt az, amely a Brexit másnapján máris bejelentette: szeretne hasonló referendumot Csehországban megrendezni. Elnökük szerint ugyanis az országban 3 millió olyan ember él, aki 2004-ben még nem tudott szavazni az ország EU-tagságáról, mivel még nem töltötték be 18. életévüket vagy meg sem születtek. Ráadásul a párt EP-képviselője szerint az EU gyökeresen megváltozott 2004 óta.

Az EU-ból való kilépést el tudná képzelni a cseh szélsőjobboldali Munkáspárt - Társadalmi Igazságosság (DSSS) pártja is. "A jelentős médiamasszázs ellenére, amelynek a népszavazás előtt szemtanúi voltunk, a britek nem törtek meg, erősek maradtak. Ehhez pártunk őszintén gratulál" - írta Tomáš Vandas, a párt elnöke, aki még hozzátette, pártja támogatja, hogy Csehország elhagyja az EU-t, visszaszerezze nemzeti hatáskörét és valóban szabad országként folytassa tovább.

A Csehek és Morvák Kommunista pártja is csatlakozott Nagy-Britannia kilépésének támogatóihoz. "A nagy-britanniai népszavazás végeredménye, amely az EU-ból való kilépésről döntött, a polgárok szabad véleménynyilvánításának kifejezése, amelyet tiszteletben kell tartanunk. A távozást egy kellően erős többség támogatta." - írta Vojtěch Filip, a párt elnöke, aki még hozzátette, az eredmény figyelmeztetés lehet minden európai kormánynak, amelyek a nemzetközi politikai színtéren figyelmen kívül hagyják saját polgáraik érdekeit.

Az Európai Unióval szemben hagyományosan szkeptikus Václav Klaus, egykori cseh köztársasági elnök, aki ma már apró szélsőjobb pártok rendezvényeinek gyakori vendége, felszólalója, szintén örült a brit népszavazás végeredményének. Mint nyilatkozta a cseh közszolgálati rádióban, az angolok ellenálltak egy megalomán terv, a páneurópai birodalom létrehozásának. "Emlékeztetném a hallgatókat, ahogy az angolok már megállították Napóleont és Hitlert is, úgy tettek most a brüsszeli bürokratákkal is. Mintha az egész történetben a britek és nem Brüsszel lenne a hibás, mintha nem létezne görög-válság, migráns-válság és annak furcsa megoldása", nyilatkozta az ex-elnök.

De nem ért egyet Csehország EU tagságával a japán-morva származású Tomio Okamura sem, aki a szélsőjobb Hajnal párt elnöke. Okamura szerint a népszavazás egy erős ütés a brüsszeli bürokráciára, valamint elsősorban a Merkel-Junker párosra, ahogy fogalmazott, ez a két euroföderalista diktátor-páros száműzte a briteket az EU-ból. Okamura azt is megemlítette, már többször nyújtott be javaslatot a cseh parlamentbe, hogy kérdezzék meg az embereket az ország EU-tagságáról, de szerinte a Sobotka-Babiš kormány elutasítja a demokráciát és már negyedszerre söprik le kérelmét.