Ki tudja hányadszor találták fel a spanyolviaszt: A túl sok ellenkező nemű kolléga növeli a válás kockázatát svéd kutatók szerint

A túl sok ellenkező nemű kolléga növeli a válás kockázatát egy frissen megjelent svéd tanulmány szerint.

A Stockholmi Egyetem kutatói azt tanulmányozták, milyen tényezők játszhatnak szerepet a házasságok sikerességében vagy sikertelenségében, és a dán népességre vonatkozó statisztikai adatok elemzése révén jutottak erre a megállapításra, mely különösképpen a jól képzett férfiakra vonatkozik. A magasan képzett nők ugyanis kevésbé hajlamosak arra, hogy kollégájuk miatt cseréljék le partnerüket. 

Caroline Uggla és Gunnar Andersson kutatók, akik eredményeikről a Biology Letters című szaklapban számoltak be, 1981 és 2002 között házasságot kötött férfiak és nők adatait elemezték. Számos tényezőt vontak be az elemzésbe, például a házasságkötés idejét, a házasság hosszát, az iskolázottság szintjét, a munkahelyet. A vizsgálat során figyelembe vették azt is, milyenek a nemi arányok az egyes foglalkozási területeken. 

Az adatok értékelése szerint a válások kockázata azokon a foglalkoztatási területeken különösen magas, ahol sok potenciális új partner érhető el. 

Így a válási arány a vendéglátás területén jóval magasabb, mint például a mezőgazdaságban vagy a könyvtárakban végzett munkakörökben. Ennek oka az lehet, hogy ha nagyobb a kollégák köre, nagyobb az esélye annak, hogy valaki új párkapcsolatot alakít ki - vélik a kutatók. 

Kiemelték azonban, hogy más tényezők is közrejátszhatnak. Elképzelhető például, hogy a könyvtárakban más személyiségtípusok dolgoznak, mint a vendéglátásban.

Munkahelytől függetlenül azonban megállapították: az idősebb korban kötött házasság tovább tart. Azoknál a pároknál, akik 40 éves kor felett mondták ki az igent, negyven százalékkal kisebb a válás kockázata, mint a 18-22 éves kor között házasodott pároknál.

(MTI)