Kiálljuk-e a víruspróbát?
Hát persze, hogy van ok elégedetlenségre, hiszen rendkívüli a helyzet a kicsi, gyilkos bigyó miatt.
Elégedetlen a gazdaság, a munkaadó, mert kiesik a bevétel.
Elégedetlen a dolgozó, mert vagy nem dolgozhat, vagy még nem egészen világos, hogyan, mit és mennyiért. És ettől türelmetlen és ideges.
Ideges az egészséges ember, mert a korlátozások őt is érintik. Ideges a beteg, mert várnia kell az eredményeire. Vagy azért, mert botrányos módon a tévéből tudja meg, hogy fertőzött. Elégedetlen az egészségügyi dolgozók jó része, mert úgy véli, jobb körülmények között, jobb eszközellátással kellene dolgoznia, hogy ő is védve legyen.
Elégedetlen a szülő, mert a gyerek nem járhat iskolába és emiatt neki otthon kell maradnia vele. Elégedetlen a másik szülő, mert a gyereket eddig járatták az iskolába, pedig szerinte sokkal korábban, akár elsőként kellett volna bezárni az alma matereket, hiszen a legnagyobb tömegek épp az iskolákban és az oda tartó tömegközlekedési eszközökön találkoznak napi több órára.
Elégedetlen a tanár, mert egyrészt nem halad az anyaggal, tolódnak az érettségik, nem tartják meg a versenyeket, amelyekre felkészítette a gyerekeket – nem látja munkája gyümölcsét. Elégedetlen az iskolaigazgató, mert egy csomó papírozást sejt, és közvetlen fölöttesei legjobb akarata ellenére is olykor későn kap infót. Például 13-án 11:31-kor jön a minisztérium 12-én kelt méla e-mailje, mely szerint bezár a bazár. Holott őt már előző délután bombázta mindenki jogos és hivatalos tájékoztatást várva arról, amit a sajtó 12-én délután bemondott, leadott, megírt. És elégedetlen, mert nem minden iskola rendelkezik olyan elektronikus rendszerrel, amely lehetővé teszi a távoktatást. Improvizálni kell. Satöbbi. Elégedetlen a diák, mert a diák mindig elégedetlen.
Elégedetlen az államapparátus, mert a lakosság síel, plázázik és magasról tesz a veszélyre, elhazudja a külföldi útjait. Hiszen sok ember nem engedhet meg magának két hét karantént. Vagy azért, mert a szociális kormány kedvenc munkatörvénykönyve úgy védi őt, hogy a munkaadója rabszolgasorban tartja és/vagy most épp simán kipenderíti, vagy pedig azért, mert ez a bevételkiesés ebben a fokozottan szociális államban taccsra tenné a családot.
Elégedetlen az a lakos, akiről a mobilszolgáltatója kiadja az állam bácsinak, hogy márpedig igenis külföldön volt, holott mindenki tudja: a határok közelében úgy ugrál a jel a térerő tavaszodó mezejében oda-vissza, mint a leendő miniszterelnök, mert a még hivatalban lévő régi nem engedi szóhoz jutni…
Elégedetlenek az egyházak, amiért a gyülekezetek nem gyülekezhetnek és elmaradnak a szertartások. Egyikük magasról tesz az előírásokra, fröcsög a szentelt víz kézről kézre, cuppannak a csókok az egyre nyálasabb kereszteken… Sorolhatnánk.
Elégedetlen mindenki. Joggal. De ez ilyen. Kicsi és gyilkolni tud, nincs mit lacafacázni vele. Ha valamikor, akkor most kéne türelmesnek lennünk!
Lehet, hogy épp most tanulunk meg online intézkedni iskolában, hivatalban, egészségügyben. Lehet, most derül ki igazán, melyik méregdrága állami webfelület való a kukába (tudjuk, a többség), és mit hogyan lehetne még egyszerűsíteni, izmosítani.
Lehet, hogy épp most tanulunk meg normálisan viselkedni egymással, nem úgy, mint zombiapokalipszis idején, vagy mint segély érkezésekor a füleki postán. Én legalábbis remélem.
Emberek, legutóbb a választók legtöbb voksa azoknak jutott, akik a legtöbbet kívántak tenni a nemzetért és a legkeresztényebbek voltak, az életet is agyonvédték, mindenkit mindenkitől megvédtek.
Hát kérem, most lehet bizonyítani a gyakorlatban: politikus és polgár most viselkedjen az elhangzott szólamok szerint.
Akkor lesz még szőlő, lágy kenyér, szabad utazás és vasárnapi nyitva tartás mise előtt, közben és után is. Ha kiálljuk a víruspróbát.
Csak kicsit félek attól, hogy nem a vírus nyírja ki a legtöbb embert, hanem az ember.
De tényleg csak kicsit – nem akarok pánikot kelteni.
