A kibic ítélőszék

Egy júniusi délelőttön a Magyar Tudományos Akadémia titkárságára érkezett egy email, miszerint a tisztelt elnök úr, Lovász László legyen szíves hozzáfűzni megjegyzéseit ahhoz, hogy az MTA költségvetésének 70 százalékát átteszik az Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezetébe. Azt a 70 százalékot, aminek az adagolásával meg lehet határozni, az akadémiai kutatóintézetekben milyen kutatások folyjanak, és milyenek ne.

A kibic ítélőszék
A Magyar Tudományos Akadémia Székháza - MTI

A válaszra, konzultációkkal együtt nettó 54 perce volt az Akadémia elnökének. Ez most a kormány üzemmódja: puccsszerű döntés, a kommunikáció formája pedig az ultimátum. A kommunikáció vevője, akivel ebben a stílusban bánnak, választott hivatali funkcióján kívül a leghíresebb és nemzetközileg is legtekintélyesebb magyar tudós.

Hogyan válaszolhat egy ilyen státuszú ember a „na mozdulj, öcsi” felszólításra? Először is, az adott pillanatban valószínűleg nem tudja értelmezni, mert ilyen helyzettel nem találkozott életében és pályáján. Másodszor, ha gyorsan megállapítja, hogy az üzenet feladója (a kormányzat tetszőleges munkatársa) miképpen viszonyul hozzá, levonhatja azt a következtetést, hogy megalázták, és lemond; csakhogy nem ilyen a vérmérséklete, és felelősséggel tartozik több ezer emberért, aki az akadémiai kutatóhálózatban dolgozik.

A legtermészetesebb válasz tehát az, hogy tudomásul veszi az ultimátumot és a mögötte dolgozó szándékot, de megőrzi méltóságát – ami nem nehéz, hiszen, mint mondtuk, a helyzet számára és az ő szemszögéből értelmezhetetlenül abszurd, mondhatni, ilyen nincs, nem lehetséges az egyezményesen elismert valóságban –, és bízik tekintélyében, amiben az előző napig nyugodtan és visszaigazoltan bízhatott.

Tehát tárgyal, mert azzal veszteni biztosan nem veszíthet. Sőt, szerencsés esetben nyerhet – nem ő, személyesen, hanem a kutatóhálózatban dolgozó több mint négyezer ember, még általánosabban a magyar tudomány. Nemcsak egisztenciálisan, hanem azzal is, hogy megőrzi hivatásbeli szabadságát.

A világ legtermészetesebb dolga, hogy a kutatók zöme támogatta az elnököt – ez nem politikai kérdés, egyszerűen ez volt az érdekük. A „zöm” persze becslés, de nincs olyan forrásom, aki ne ezt mondta volna. Az előny kétoldalú volt: a kutatók érdekeit olyan ember képviselte, aki nincs alárendelve a kormánynak, és nincs a kormánnyal szemben személyes vesztenivalója; viszont ez a képviselő maga mögött tudhatta a kutatók döntő többségének támogatását, s ez javította nem túl jó tárgyalási pozícióját. Ideális felállás arra az esetre, ha a megtámadott fél tárgyalni akar a nehéz feltételek ellenére.

Itt lépett közbe a Művelt Ellenzéki Politizáló Közönség.

Október 2-án, nem egészen két hónappal a tárgyalások lezárásának kítűzött ideje előtt, hír jött arról, hogy az Akadémia főtitkár-helyettese, Barnabás Beáta biológus, egyébként a rendíthetetlen Fidesz-hűségéről ismert Professzorok Batthyány Körének tagja, nem engedélyezte két előadás megtartását a Magyar Tudomány Ünnepén.

Az egyiket, amelynek címe a Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján, „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt". Az egyéb vonatkozás nyilván azt jelentette, hogy a kormány nem szereti a gender studies nevű, azaz társadalmi nemekkel foglalkozó tudományágat.

A másikat pedig, A közösségi média jogi oldala címűt pedig a főtitkárhelyettes „politikai vonatkozásai” miatt törölte a programból, ezen nem tudni, mit értett a virágzás biológiájának szakértője.

A MEPK első reakciója az volt, hogy az Akadémia (úgy általában) beijedt a kormánytól, és csatlakozott a gender studies üldözéséhez. A közösségi média joga nem annyira izgi, kevesebb szó esett róla.

A felzúdulásra válaszul Lovász László az MTA honlapján megjelent interjúban elmondta, hogy ez a főtitkárhelyettes – mint illetékes – döntése, túlzott óvatosságból fakadt, ő maga „talán” nem így döntött volna, és elsietett képés volt az egyik érintettől, hogy a főtitkár-helyettesi döntést nyilvánosságra hozta ahelyett, hogy megpróbálta volna meggyőzni Barnabás Beátát, vagy fellebbezett volna az elnökhöz. Aki a nőkről, férfiakról és számítástechnikáról szóló előadást maga is meghallgatja, „ha módja lesz rá”, mert nagyon érdekli a nemek közti kirívó aránytalanság ebben és a rokon szakmákban.

Ennél világosabban megmondani, hogy nem ő hozta a döntést, nem ért egyet vele, de azzal sem, hogy a személyének megkerülésével, szintén a háta mögött médiaképes botrányt csináljanak belőle, aligha lehet. A MEPK azonban nem ezt olvasta, hanem a 444.hu értelmezését, miszerint „az akadémia” cenzúrázott, és ezt fedezte mismásolással az elnök. A hatást kétségtelenül fokozta Kertész János akadémikusnak a főtitkár-helyetteshez címzett, amúgy nagyon is indokolt levele, hogy nem hajlandó cenzúrázott eseményen részt venni.

Általános emberi tulajdonság, de a MEPK sem kivétel, hogy súlyos kognitív nehézséget okoz, ha valami nincs egyféleképpen, például egy szervezetben megoszlanak a hatáskörök és a vélemények. Ha valaki elnök, hát hogyan létezhet olyan, hogy nem ő dönt? Az ideális felállás egyik napról a másikra megbomlott, a Facebook népe roppant szakértelemmel megállapította, hogy Lovász László (nem más) engedett a kormány ideológiai mániáinak, megalkuvó stb. Akár az elnök gyengítése volt a főtitkár-helyettes célja, akár nem, tökéletesen sikerült.

Nagyjából ugyanez ismétlődött meg, amikor az MTA II. (filozófia és történettudomány) Osztálya novemberről valamikor a tárgyalások utánra halasztott el egy betervezett Marx-emlékülést. Ezt is természetesen a sajtó és szocmédia-visszhangban ezt is természetesen „az akadémia” halasztotta el, tehát az elnök a felelős.

Sokkal kényelmesebb alapigazságnak tekinteni, hogy aki szóba áll a kormánnyal, az feltehetően be is hódol, a kormánynak, mint tisztában lenni azzal, mi az, amit Lovász László megvédene. Hogy milyen kutatásokat végeztek az elnöksége alatt és elnöki pártfogásával, amelyek nemcsak a kormánypolitika bírálatát alapozhatnák meg, hanem alapjai lehetnének Magyarország újjáépítésének, ha egyszer – valakinek az akaratából – nem tökéletesen dilettáns kormány, ellenben a hozzáértést és az ország érdekét becsülő kerülne hatalomra. Ezeket a bírálatokat a mostani kormány emberei észreveszik a mérgező személyes sértődésig – a MEPK nem.

A tényismeret hézagai és túlfeszített erkölcsi várakozások – ez áll szemben egy olyan kormányzattal, amelyik mostanra ráébredt, hogy bármit megtehet, amit akar. Bevezesse, mondjuk, a klasszikus tervgazdaságot és a minisztériumi ellenőrzést a tudományos kutatásban. Miközben semmi akadálya nincs, hogy például a fiatal kutatók külföldre tegyék át székhelyüket. Lehet reménykedni.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.