Kičura vizsgálati fogságával Čiźnár már egyetértett, az Alkotmánybíróságon a sor

2020. április 22. - 11:58 | Belföld

A Speciális Ügyészség ügyésze szerdán javaslatot tett a főügyészségnél Kajetán Kičura vizsgálati fogságba helyezésére, a legfőbb ügyész, Jaromír Čižnár pedig azt jóváhagyta, ebből adódóan benyújtható az Alkotmánybíróságra, mely arról hivatott dönteni, lévén hogy az Állami Tartalékalap korábbi elnöke egyébként a Čadcai Járásbíróság felfüggesztett bírója.

Kičura vizsgálati fogságával Čiźnár már egyetértett, az Alkotmánybíróságon a sor
Kajetán Kičura (Fotó: TASR)

Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészség szóvivője közölte, hogy három személy őrizetbe vételét engedélyezték kedden. Egy személyt a kihallgatása után elengedtek, Kičurát pedig kenőpénz elfogadásával és pénzmosással gyanúsították meg. Édesapja számlájára ugyanis a járványintézkedések bejelentése idején 200 ezer euró érkezett.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) kedden Zsolna és Besztercebánya megyében tartott razziát az Állami Tartalékalaphoz köthető korrupciós ügyek kapcsán. Az akció során Kajetán Kičurát is meglepték otthonában a rendőrök.

Kičurának az új kormány megalakulása után röviddel távoznia kellett a tartalékalap éléről. Ennek oka az volt, hogy furcsa közbeszerzések mentek végbe a Smerhez közeli igazgató vezetése alatt.

Ráadásul éppen hogy csak megjelentek az első cikkek azzal kapcsolatban, hogy az Állami Tartalékalap háza táján nincs mindenki a helyzet magaslatán az egészségügyi segédeszközök vásárlásával összefüggésben, kiderült, ezekben a napokban vásárolt az azóta menesztett vezető fia Pozsony belvárosában két ingatlant. A 20 éves fiatal március 17-től lett tulajdonosa az államfői palotától nem messze található lakásoknak. Az ingatlanokra nem vett fel jelzáloghitelt sem, ami azt jelenti, volt elég készpénze a fiatalembernek. Erről az idősebb Kičura azt mondja, fia kölcsönt intéz magának.

Az Aktuality.sk szerint egy nappal az első lakás megvásárlása előtt az Állami Tartalékalap kötött 10 milliókat érő gyanús szerződéseket egy dúbravkai lakásba, illetve egy jókai családi házba bejegyzett cégekkel, a Lacorppal és az A-testing nevezetűvel. A tartalékalap a szájmaszkokat és a gyorsteszteket a normál ár többszöröséért vette meg, és ezt a tranzakciót már vizsgálja is a Közbeszerzési Hivatal is. A NAKA márciusban indított büntetőeljárást a közbeszerzések és a lakásvásárlások miatt.

Március 24-én Richard Sulík gazdasági miniszter javaslatára menesztették pozíciójából az Állami Tartalékalap igazgatóját. Kičura visszautasítja a szerződésekkel és a fia lakásaival kapcsolatos vádakat.

(TASR/parameter)