Kiderült, hogy miért ilyen kevés ember oltatta be magát Szlovákiában

2021. szeptember 27. - 12:36 | Belföld

A hazai alacsony átoltottsági arány oka az, hogy vannak, akik fokozottan félnek a vakcinától, és úgy érzik, képtelenek megítélni a szer biztonságosságát. Ez az érzés felülmúlja azt a hajlandóságot is, hogy szolidárisak legyenek és megvédjék az embertársaikat. Mindez a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalom- és Pszichológiai Tudományok Központja (CSPV SAS) Kísérleti Pszichológiai Intézetének tanulmányából következik.

Kiderült, hogy miért ilyen kevés ember oltatta be magát Szlovákiában
Illusztrációs felvétel (TASR)

A tanulmány reagált az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adataira, amelyek szerint Szlovákia azon EU-országok egyike, ahol a legalacsonyabb a Covid-19 elleni vakcinázottság. Az ország lakosainak mindössze a 43 százaléka van teljesen beoltva, összesen 2,316 millió személy.

"A legfontosabb megállapításunk az, hogy az oltástól és annak mellékhatásaitól való félelem nemcsak magától a betegségtől való szorongást, hanem az esetleges önzetlenségi hajlamokat is felülírja" - magyarázza Magdalena Adamus pszichológus, a kutatócsoport egyik tagja.

Bár a mintánkban szereplő személyek nagyfokú önzetlenséget mutattak és őszintén érdeklődtek más emberek egészsége iránt, az oltáshoz való hozzáállásukat jobban befolyásolták a védőoltások mellékhatásaira adott érzelmi válaszok, valamint az, hogy képtelenek kiértékelni a vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát.

Adamus elmondása szerint a kutatás eredményei azt mutatják, hogy a lakókörnyezettel való szolidaritáson alapuló oltási kampányok csak akkor lehetnek hatékonyak, ha az emberek elegendő mennyiségű megbízható információval rendelkeznek, és ha alacsonynak tartják az oltással járó kockázatokat. "Ellenkező esetben az érzelmek - különösen a félelem érzete - kerülnek előtérbe" - magyarázza a pszichológus.

TASR