Kiderült, mennyire vannak felkészülve tűzoltóink a közúti balesetekre

2018. június 8. - 08:42 | Régió

Idén a galántai tűzoltók nyerték meg azt a kerületi versenyt, amelyen balesetekben összeroncsolódott autókból kellet kiszabadítani a statisztákat.

A galántaiak a győzelmet a nagyszombati Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) öt járási parancsnoksága és a Csehországból érkező vendégcsapat ellenében szerezték meg.

A versenynek az volt a célja, hogy felmérjék, mennyire vannak felkészülve a tűzoltók a közúti balesetekre. „A nagyszombati, senicai, szakolcai (Skalica), dunaszerdahelyi és galántai versenyzőcsoportoknak különféle baleseti forgatókönyveket készítettek, amelyeket azok nem ismertek előre. Az egyes forgatókönyveket közvetlenül a verseny előtt sorsolták ki a csapatok között” – közölte Vojtech Valkovič, a Nagyszombati Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat parancsnoka. Elmondta: A feladat az volt, hogy a tűzoltók egy bizonyos időkeretben, minden biztonsági előírást betartva, szabadítsák ki a fogságba esett statisztákat.

Az első helyen a galántai csapat végzett 396 ponttal, a másodikon a nagyszombati csapat (395 ponttal), a harmadik helyet pedig a pöstyéni csapat szerezte meg (388 ponttal).

A versenyt a nagyszombati főtéren rendezték meg. A versenyzőknél a zsűri az alkalmazott taktikát és az elsősegélynyújtás technikáját értékelte.


TASR/para