Kiderült, miért nyitottak tüzet a roma család házára

2017. október 12. - 14:49 | Régió

Gépfegyverrel nyitottak tüzet egy roma család házára, majd az elkövetők elmenekültek a helyszínről. A támadás után a fegyvert szétszedték és elrejtették az egyik elkövetőnél.

Kiderült, miért nyitottak tüzet a roma család házára
Rendőrségi felvétel

Csütörtökön a rendőrség megerősítette, hogy három férfi a kocsmában iszogatott, majd elmentek egyikükhöz. Az egyik gyanúsított a gépkarabélyával kezdett hencegni, amit magához vett, majd elindultak a breznói járásbeli Pohronská Polhora községbe.

A férfiak roma lányokat akartak felszedni, ám miután nem jártak sikerrel, a 24 éves Martin elővette a gépfegyvert és leadott öt lövést arra a családi házra, amelyben az ötgyerekes család aludt. Az eset során senki sem sérült meg.

A gyanúsítottak véletlenszerűen választották ki a házat, csupán magukra akarták vonni a figyelmet. A lövések után azonban elmenekültek a helyszínről. A két férfit 24 órán belül letartóztatták. A 24 éves Martint már egyszer elítélték garázdaságért, míg a 26 éves Stanislavot hatszor ítélte el a bíróság.

A két gyanúsítottat vizsgálati fogságba helyezték, a harmadik férfit, aki az autóban ült velük, jelenleg szemtanúként kezeli a rendőrség.

noviny.sk/para

Címkék: krimi, lövöldözés