Kiegyensúlyozási díj helyett fiktív nyugdíjat számolhatnának

Kiegyensúlyozási díj helyett ún. fiktív nyugdíjat számolhatnak ki az öregségi nyugdíjban részesülőknek. Sárközy Irén (Híd), a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslat egyik beterjesztője a parlament pénzügyi bizottságának hétfői ülésén mutatta be a törvényjavaslat változtatásait.

Kiegyensúlyozási díj helyett fiktív nyugdíjat számolhatnának
Fotó: TASR

Sárközy elmondása szerint a Munkaügyi Minisztériummal egyeztek meg a változtatásokban, amelyeket a parlament alkotmányjogi bizottsága fogadott el egy módosító törvényjavaslat formájában. „A törvény 2020. 1. 1-jén lépne hatályba, és eltávolítaná a kiegyensúlyozási díjat, amelyre eddig csak azok voltak jogosultak, akik bizonyos számú évet ledolgoztak" – magyarázta Sárközy.

A kiegyensúlyozási díj helyett ún. fiktív nyugdíjat számolnának ki. „Mindenkinek, aki legalább egy évre öregségi, korkedvezményes vagy rokkantnyugdíjra jogosult Szlovákiában, kiszámolják a fiktív nyugdíj összegét. Az illető Csehországból továbbra is ugyanúgy fogja kapni a nyugdíjat, mint ahogy azt ott kiszámolták, a fiktív nyugdíj pedig ennek az összegnek és a szlovák törvényhozás által megítélt nyugdíjösszegnek a különbsége lesz" – ismertette Sárközy.

A képviselő szerint ez 2020-ban 2130 személyt, 2021-ben nagyjából 2280 személyt, 2022-ben pedig megközelítőleg 2450 személyt érintene. „Az első évben a költségek két millió euróval, a második évben 2,2 millió euróval, a harmadik évben pedig 2,5 millió euróval növekednének" – mondta.

A parlament pénzügyi és költségvetési bizottsága hétfőn az épületek energiateljesítményéről szóló törvényjavaslattal is foglalkozott. Radovan Baláž képviselő (SNS) egy módosító javaslatot nyújtott be, amely átmeneti rendelkezésekkel bővítené a benyújtott törvényjavaslatot.

A bizottság tagjai emellett tárgyaltak a pedagógiai dolgozókról és az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslatról, de foglalkoztak a Bugár Béla és Peter Antal Most-Híd-as képviselők műhelyéből származó, Környezetvédelmi alapról szóló törvényjavaslattal is.


MTI