Kifosztotta saját munkaadóját három férfi, több mint 70 ezer eurónyi anyagot fújtak meg

2023. március 14. - 15:31 | Régió

Akár tízéves szabadságvesztésre is ítélhetnek három férfit, akik megloptak egy vállalatot Potvorice községben (Vágújhelyi járás), ezzel több mint 72 ezer eurós kárt okozva. A 39, 35 és 32 éves férfit lopással gyanúsították meg.

Kifosztotta saját munkaadóját három férfi, több mint 70 ezer eurónyi anyagot fújtak meg
Illusztráció (Fotó: TASR)

A rendőrség tavaly decemberben kapott bejelentést a lopásról. A vállalat munkásai ugyanis hiányzó alapanyagra hívták fel a vezetőség figyelmét. Az anyag ugyan be volt jegyezve, gyakorlatilag viszont nem volt ott az üzemben.

A lopás fő kitervelője egy 39 éves férfi, a vállalat alkalmazottja volt. A rendőrség tájékoztatása szerint, miután megegyezett másik két alkalmazottal, a cég raktárhelyiségéből rézfogaskerekeket loptak el, amiket eredetileg mosogatógépek szivattyújának propellereihez használnak. Összesen 1,2 millió darabot tulajdonítottak el fokozatosan, összsúlyuk elérte a 3 ezer kilogrammot.

A három férfi emellett megközelítőleg 2200 kilogrammnyi rézdróttekercset is ellopott. A cég alkalmazottja gondoskodott az anyag adminisztrációs részéről, illetve a másik két férfinek segédkezett a zsákmány felpakolásában, illetve elfedésében, hogy a biztonsági őrök ne vegyék észre.

Az ellopott anyagot gyűjtőudvarban adták le, az érte kapott pénzt pedig elosztották egymás között. A rendőrség tájékoztatása szerint ezzel a tevékenységgel több mint 72 ezer eurós kárt okoztak a vállalatnak. A három férfit 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.


TASR/para