Kihágásként kezelik a sikabonyi Molotov-koktélt

2017. május 25. - 12:49 | Régió

A rendőrség eljárása folyamatban van, tettes nincs.

Kihágásként kezelik a sikabonyi Molotov-koktélt
Fotó: Paraméter

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő tájékoztatott arról, hogy a rendőrség vagyon elleni kihágásként vette nyilvántartásba, és folytat eljárást a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka történt eset kapcsán. A tettes vagy tettesek után nyomoznak.

Mint arról korábban írtunk, aznap éjszaka egy meggyújtott palackot hajítottak be az Elbeva társaság telephelyének udvarára. A Molotov-koktél a behajtó mentén lévő vízelvezető csatornába esett, a lángok pedig egy kicsit megpörkölték a száraz füvet, a tüzet azonban az épületben lévő tűzoltó készülékkel sikerült hamar eloltani.

Egy héttel korábban ez a cég záratta le az egyik irányból a Reptér és a Csigéry utca között húzódó Szent Erzsébet utcát. A cég vezetője, Elek Miklós portálunknak azt nyilatkozta, hogy ezt a lakók nyugalmának megőrzése érdekében tette, és úgy véli, joga volt hozzá, mivel az út a cégük tulajdonában van.

Ugyanakkor voltak, akik nemtetszését is kiváltotta ez a cselekmény. Arra nincs bizonyíték, hogy összefüggne a Molotov-koktélos eset az útlezárással, a két esemény közelsége azonban erre is engedhet következtetni.

A városháza egyébként eljárást indított az útlezárás ügyében, és felszólították a céget, hogy távolítsa el a betontömböket az út végéről, ez azonban nem történt meg.

(SzT)