Kilencven rendbeli nemi erőszak miatt ítéltek el egy férfit
Kilencven rendbeli nemi erőszakban talált bűnösnek egy férfit kedden egy dél-afrikai bíróság, a büntetést decemberben közlik az elítélttel.

A Johannesburg közelében fekvő Palm Ridge bírósága bűnösnek találta a 38 éves Nkosinathi Phakathit, aki kilenc éven át, 2012 és 2021 között követett el sokrendbeli erőszakot. Elsődleges célpontjai iskolás lányok voltak, és gyermekeket is kényszerített arra, hogy végignézzék a bűncselekményt.
Reggel és este támadt az áldozatokra, amikor iskolába vagy munkába mentek, vagy onnan jöttek. Volt, akit a saját lakásán támadott meg - írta közleményében a főügyészség (NPA) szóvivője.
"Villanyszerelőnek adta ki magát, aki a bojlert vagy más elektromos készüléket jött javítani, és megerőszakolta a nőket"
- áll a közleményben.
A főügyészség szerint az áldozatok többsége iskolás gyermek volt, a legfiatalabb kilenc, a legidősebb negyvennégy éves.
Nkosinathi Phakathi a Johannesburgtól keletre fekvő Ekurhuleniben és környékén követte el a bűncselekményeket 2012 és 2021 között.
Tavaly márciusban fogták el, amikor megpróbált visszatérni az egyik áldozata otthonába. A rendőrök lábon lőtték, a lábát azóta amputálták.
A vádlott a múlt héten 148 vádpontban vallotta magát bűnösnek. Ezután a 90 rendbeli erőszak mellett 43 rendbeli emberrablásban és négy rendbeli lopásban is bűnösnek találták.
A büntetést várhatóan december elején közlik az elítélttel.
"Az államnak szándékában áll arra kérni a bíróságot, hogy olyan büntetést szabjon ki, amely erős üzenetet hordoz, a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekményeket nem fogjuk eltűrni"
- közölte a szóvivő.