Kilométereken keresztül üldözték a körözött személyeket a rendőrök, a sofőr be volt drogozva

Autós üldözés után őrizetbe vett a rendőrség két személyt, aki ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki. Sőt, a sofőr kábítószer hatása alatt ült volán mögé.

Kilométereken keresztül üldözték a körözött személyeket a rendőrök, a sofőr be volt drogozva
Fotó: Rendőrség (Facebook)

A rendőrök ellenőriztek egy bejelentést, miszerint Nyitrán, a Lévai utcában láttak egy ezüstszínű, lengyel jelzésű VW Passatot, amiben állítólag két olyan személy tartózkodott, aki másnak adta ki magát. Mivel a környéken nem látták a keresett járművet, úgy döntöttek, ellenőrzik a Nyitra és Vráble közti útszakaszt.

Veľký Lapáš községben meglátták a keresett kocsit, a sofőrt pedig fényjelzéssel megállásra szólították fel. Ő viszont gázt adott, és a többi jármű között kacskaringózva megpróbált meglépni. Manőverei során többször is veszélyeztette a közlekedés többi résztvevőit.

Az autós felhajtott az R1-es gyorsforgalmi útra, és Pozsony felé menekült, közben újabb két járőrautó csatlakozott az üldözéshez. Végül az ámokfutó az út szélére lehúzódva megadta magát.

A sofőr és a mellette utazó nő csak többszöri felszólításra hagyta el az autót. A férfi hamis nevet adott meg a rendőröknek, és azt állította, hogy nincs nála semmilyen irat, valamint nem tudja megmondani, hogy mikor született. A nő szintén hamis nevet adott meg.

Mindkét személyt a rendőrségre szállították, ahol megállapították a személyazonosságukat. Mint kiderült, a férfire korábban körözést adtak ki. Bevallotta, hogy pervitin- és heroinfüggő, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy vezetés közben is kábítószer hatása alatt állt. A nőt szintén kereste a rendőrség, mert nem kezdte meg börtönbüntetésének letöltését, így az ügy dokumentálását követően egyből a fegyházba szállították.


-para-