Kim Dzsong Un felügyelte az új fegyverrendszer kísérletét

2019. augusztus 11. - 08:11 | Külföld

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felügyelte annak az új fegyverrendszernek a kísérletét, amelyet szombaton hajtottak végre - írta a KCNA phenjani állami hírügynökség.

A beszámoló szerint elkészültéről az alkotók korábban tájékoztatták az ország vezetőjét, aki elrendelte annak azonnali tesztjét. A kísérleti telepen szombaton Kim Dzsong Un előbb megszemlélte az indítóálláson elhelyezett fegyvert, majd a parancsnoki állásba ment, ahonnan levezényelte a próbát.

A hírügynökség azt írta, az országvezető nagyon elégedett volt a kísérlet menetével. Dicsérte jellemzőit, mondván, hogy kedvező taktikai tulajdonságai vannak és nagyban különbözik a meglévő fegyverrendszerektől. A KCNA jelentésében ugyanakkor nem tért ki a rakéta jellemzőire.

A dél-koreai védelmi minisztérium előző nap azt közölte, hogy Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger irányába az ország keleti partvidékéről. A dél-koreai vezérkar szerint a rakéták, amelyeket az észak-koreai Hamhung városból bocsátottak fel, 400 kilométernyi távolságot tettek meg, pályájuk legnagyobb magassága pedig 48 kilométer volt. Az elmúlt két hétben ez volt az ötödik rakétakísérlet.


MTI