Kim Dzsong Un új fegyver kipróbálását ellenőrizte

2018. november 16. - 07:58 | Külföld

Új, fejlett technológiájú taktikai fegyver kipróbálását ellenőrizte a teszt helyszínén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - adta hírül pénteken a kommunista ország állami médiája.

Kim Dzsong Un új fegyver kipróbálását ellenőrizte

A jelentés nem részletezte, hogy milyen fegyverről van szó, csak annyit tudatott, hogy hosszú fejlesztési munka eredménye, és hogy képes teljes védelmet nyújtani Észak-Korea területének.

"A kipróbálás sikeres volt, a fegyver minden elvárásnak megfelelt" - áll a jelentésben, amelynek megfogalmazói kitértek arra is, hogy Kim Dzsong Un tudósokat dicsért meg az újabb eredményért, és jelentős újításnak mondta a fegyvert a honvédelmi kapacitás fejlesztésében. Hozzátette, hogy apját, a néhai Kim Dzson Ilt "különösen érdekelte" a fegyver kifejlesztése, amelyet személyesen irányított.

A Reuters brit hírügynökség megjegyzi: Kim Dzsong Un először tekintett meg fegyvertesztet azóta, hogy júniusban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel. A történelmi randevún a két vezető megegyezett abban, hogy egyaránt munkálkodni fognak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséért és a béke megteremtéséért. Az egyezség mindazonáltal kevés konkrétumot tartalmazott és azóta a kétoldalú tárgyalások nemigen haladtak.

(MTI)

Címkék: Kim Dzsong Un