A kínai külügyminiszter megköszönte ukrán kollégájának az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárok evakuálásában nyújtott támogatást

2022. március 2. - 07:01 | Külföld

Kína minden konstruktív nemzetközi kezdeményezést támogat az ukrajnai helyzet politikai megoldása érdekében - mondta Vang Ji kínai külügyminiszter ukrán hivatali kollégájának Dmitro Kulebának kedd esti telefonbeszélgetésükben.

A kínai külügyminiszter megköszönte ukrán kollégájának az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárok evakuálásában nyújtott támogatást
Fotó: TASR

A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán közzétett közlemény szerint Kína rendkívül sajnálatosnak tartja az Ukrajna és Oroszország közötti feszültség elmérgesedését, és különös figyelmet fordít a válság civil áldozataira. A tárca vezetője hangsúlyozta: Peking álláspontja az ukrajnai válságot illetően "méltányos, átlátható és koherens". "Mindig kiálltunk minden ország szuverenitása és területi egysége mellett" - szögezte le.

Vang aláhúzta: Kína mindig úgy vélekedett, hogy egy ország biztonságát nem lehet mások biztonságának kárára szavatolni, a regionális biztonság pedig nem biztosítható katonai blokkok kibővítésével. A legsürgetőbb feladatként a helyszínen kialakult feszültségek mielőbbi enyhítését, valamint a konfliktus további fokozódásának és a helyzet feletti ellenőrzés esetleges elveszítésének elkerülését jelölte meg. Különösen fontosnak nevezte a civileket érintő károk és egy fenyegető humanitárius válság megelőzését, továbbá a humanitárius segély biztonságos és megfelelő időben történő eljuttatását.

A külügyminiszter köszönetet mondott az ukrán félnek az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárok evakuálásában nyújtott támogatásért, és az ott tartózkodó kínaiak biztonságának szavatolását kérte hivatali kollégájától.

A minisztérium közleménye szerint Kuleba azt mondta: az ukrán kormány kész intenzívebbé tenni a párbeszédet Pekinggel. Hozzátette: az ukrán fél arra számít, hogy Kína közvetítői erőfeszítései lehetővé teszik majd a tűzszünetet. Hangsúlyozta: Ukrajna számára elsődleges fontosságú a háború lezárása, az ukrán kormány pedig nyitott arra, hogy tárgyalások útján jussanak megegyezésre. Bár a jelenleg zajló tárgyalások nem zökkenőmentesek - tette hozzá, - Ukrajna megőrzi hidegvérét.

Az ukrán külügyminisztérium a telefonos egyeztetésről kiadott közleménye szerint Kuleba arra kérte a kínai felet, hogy az Oroszországgal ápolt szoros kapcsolataira támaszkodva vessen véget az Ukrajna elleni háborúnak.

mti/para

Címkék: Kína