Kire legyünk dühösek?
A híres embert szexuális bűncselekmény vádjával a hatvanas évek elején első fokon öt évre ítélték, fellebbezett, másodfokon három évet kapott. Végül is ezért a bűncselekményért összesen másfél évet ült, 1962 februárjában kezdte meg rendes börtönbüntetését, 1963-ban szabadult. Utána folytathatta pályáját, s a nyolcvanas-kilencvenes évekre már élő legendává lett.
A számok ugyanazok, így elsőre azt lehetne hinni, az előző bekezdés Kiss László magyar úszóról és úszóedzőről szól, pedig nem róla, hanem Chuck Berryről, a rock atyamesteréről. (Sajnálom, de az angol Wikipedia-cikkhez kellett linket adnom, a nyúlfarknyi magyar ugyanis tele van tárgyi tévedéssel.)
Csaltam persze. Ha ugyanis továbbírom a bekezdést, nem lehetett volna félreérteni. Így szólt volna:
Chuck Berry bűnügyéről a széles nyilvánosság részletesen értesülhetett. Utána folyamatosan mindenki tudhatott róla (nemcsak „az uszodák világának” amerikai megfelelője, mondjuk, „a rockzenészek világa”; hanem mindenki, akit érdekelt). Benne van az összes nyilvános életrajzában, ahogy a „fiatalkori botlása” (fegyveres rablás) és az 1979-es ügye (adócsalás) is. Benne volt a születésnapi köszöntőkben hetven, hetvenöt éves korában. Az is beleírta, akik rasszista elfogultságot feltételezett a bírákról és az esküdtekről, meg az is, aki nem.
Bekerült a lexikonokba és a rocktörténeti összefoglalásokba. Benne volt a róla szóló könyvekben és a saját életrajzában. Elképzelhetetlen volt, hogy ha egyszer megtörtént, csak a beavatottak tudjanak róla. A tény közismert, nem lehet elhallgatni, aztán a közönség eldönti, hogy megbocsát-e vagy sem, elfogadja-e vagy sem, ugyanúgy rajong-e, vagy még jobban. Miért? Mert az adott országban demokrácia volt, amikor az eset megtörtént, és azóta is demokrácia van.
Friderikusz Sándor az ATV-ben tőle szokatlan dühvel „lincselést” emlegetett, aminek az információt először közreadó (szerintem is) sajtóhiénákon kívül a publicisták is részesei. Holott csak azt láthattuk, hogy a nyilvánosság értesült valamiről, amiről eddig nem tudhatott, és ez olyan kínos volt a 76 éves mesternek, hogy lemondott a szövetségi kapitányságról. Azonnal kijelölték az utódját, tehát nem volt pótolhatatlan. Mások fiatalabb korban mennek nyugdíjba. És senki nem tette „semmivé” azt, amit a szakmában elért.
