Kirúghatták a Slovan edzőjét a nagyszombati fiaskó után, állítólag már meg is van az utódja

2021. május 4. - 08:45 | Sport

A Nový Čas információi szerint a Fortuna Ligában listavezető Slovan Bratislava labdarúgóklub menesztette Darko Milanić vezetőedzőt, és már azt is tudni lehet, ki veszi át a csapat irányítását.

Kirúghatták a Slovan edzőjét a nagyszombati fiaskó után, állítólag már meg is van az utódja
Fotó: TASR

A Slovan vezetősége a legutóbb Nagyszombatban elszenvedett 0:3-as vereség után jelezte, hogy levonják a következményeket, és a jelek szerint ez meg is történt. A Nový Čas egy jól értesült forrása szerint a pozsonyi klub felbontotta Darko Milanić vezetőedző szerződését, helyét pedig Vladimír Weiss veszi át. A Slovantól egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés az ügyben.

Az 56 éves szakember szlovákiai színtéren rendkívül sikeresnek mondhatja magát: 2005-ben bejutott az Artmediával a Bajnokok Ligája csoportkörébe, 2010-ben pedig kivezette Szlovákia válogatottját a dél-afrikai világbajnokságra, ahol újoncként a nyolcaddöntőig jutott. Három évig volt a kazah Kairat Almaty vezetőedzője, 2016 és 2020 között pedig a grúz válogatottat irányította.

Weiss nem először ül le a Slovan kispadjára, 2011-ben már irányította a kékeket, nem egész egy év után viszont lemondott pozíciójáról. Most már legelső mérkőzésén sikerre vezetheti új csapatát, hétvégén ugyanis a Slovan a DAC-ot fogadja, a pozsonyiaknak pedig elég egy döntetlen a bajnoki cím elhódításához.


(Čas.sk)