Kirúgták a belügyminisztériumtól az ismert szlovák krimiszerzőt, Dominik Dánt

2020. augusztus 8. - 08:21 | Belföld

A Dominik Dán álnéven író ismert szlovák krimiszerzőt elbocsátották a belügyminisztériumtól, aki eddig a sajtóosztály munkatársa volt - tájékoztatott a Markíza.

Kirúgták a belügyminisztériumtól az ismert szlovák krimiszerzőt, Dominik Dánt
Fotó: SME

A televízió információi szerint éveken keresztül csupán a fizetési csekkéért ment be a munkahelyére és nem csinált semmi mást. Bűnügyi regényei közül ugyanakkor eközben több is bestseller lett. Valódi neve a nyilvánosság előtt nem ismert.

Már eddig is ismert volt, hogy az író rendőrként dolgozik és a szakmában szerzett hosszú éves tapasztalataiból is merít az íráskor. A Markíza közölte, ugyancsak régóta tudni lehetett, hogy a belügyminisztériumnál dolgozik, a tárca pedig szerdán szétküldött egy sajtóközleményt, melyben a megtakarítás kapcsán hozott intézkedéseikről tájékoztattak, köztük egy rendőr elbocsátásáról is. A televízió pedig úgy tudja, hogy a híres íróról van szó.

Roman Mikulec belügyminiszter úgy nyilatkozott róla, hogy ő soha nem látta ezt az embert, mert nem járt be.

A Markíza információi szerint munkahelyén még íróasztallal sem rendelkezett, és annak ellenére, hogy be sem járt, bruttó fizetése meghaladta a kétezer eurót is. Szó sincs arról, hogy rá lett volna utalva az állami fizetésre, ugyanis a cég, melynek társtulajdonosa, az elérhető adatok alapján évente több mint 100 ezer eurós hasznot termel.

Miután felmondtak neki, szolgálati nyugdíjba ment. A Markíza megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot a lakcímén és telefonon is, de nem sikerült.

Az írót annak idején még Robert Kaliňák vette fel a belügyminisztériumhoz - írja a SME, amelynek az egykori belügyminiszter megerősítette, hogy tanácsadóként foglalkoztatta a legsúlyosabb bűncselekményeken dolgozó nyomozóként szerzett hosszú éves tapasztalatai miatt.

(Markíza/SME)