Kirúgták a Szlovák Nemzeti Színház társulati igazgatóját, a színészek mečiari időket emlegetnek

A színészek a kirúgott igazgató mögé álltak. Megszólalt az ügyben Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár is.

Kirúgták a Szlovák Nemzeti Színház társulati igazgatóját, a színészek mečiari időket emlegetnek
Archív felvétel

Néhány nappal az új színház évad megkezdése előtt a Szlovák Nemzeti Színház (SND) igazgatója, Vladimír Antala kirúgta az intézmény prózai társulatának igazgatóját, Michal Vajdičkát, aki hangos kritikusa volt Ľubica Laššáková (Smer) miniszter asszonynak.

Izabela Pažitková, az SND szóvivője közölte, hogy Vajdičkával közölték menesztésének indokát, ami pedig az volt, hogy nem tett eleget menedzseri kötelezettségeinek. "Ismételten kapott figyelmeztetéseket a munkaelvek súlyos megsértése miatt. Tevékenysége idején 38 előadást eltöröltek, további 54-et lecseréltek, 37 esetben releváns törvényes indokok feltüntetése nélkül" - fogalmazott.

Vajdičkát nem lepte meg a döntés, szavai szerint már régóta számított erre, ugyanis nyílt konfliktusba keveredett a színházigazgatóval. Az indoklást, amit szerinte konstruáltak, elfogadja. "Nem az én személyemről van szó, ez társadalmi szintű cselekmény, kompetens személyek kinevezésének módjáról és demokratikusságáról van szó" - húzta alá.

A színészek a kirúgott társulati igazgató mellé álltak.

"Ez már megszokott gyakorlat a mečiari idők óta, hogy az ilyen dolgokról a művészek nélkül döntenek. Az az igazság, hogy a társulat nagy része Vajdička úr mögött áll. Meglátjuk, mi történik az elkövetkezendő napokban"

- jegyezte meg Branislav Bystriansky. Kollégája, Monika Hilmerová ehhez hozzátette, sajnálja, hogy az SND századik színházi évada éppen azzal veszi kezdetét, hogy kirúgják a társulati igazgatót.

A cselekményre reagált Rigó Konrád kulturális államtitkár is, aki szerint kérdéses, vajon legitim döntést hozott-e az igazgató, akit hivatalból és nem egy versenypályázat útján kiválasztva nevezett ki a színház élére a miniszter. "Pusztán jogi szempontból bizonyára legitim, ám szakmai szempontból ez már egyáltalán nem ilyen egyértelmű" - húzta alá.

Úgy véli, ez a lépés nemcsak a színház vagy a színjátszás de a művészet szempontjából is egy rossz és káros lépés.

"Olyan precedenst teremt, aminek egy fejlett demokratikus kulturális társadalomban nincs helye. Egyszersmind igazolja többünk nézetét, hogy az állami kulturális intézmények vezetőit nem szabadna versenypályázat nélkül kinevezni. Mindannyian követünk el hibákat, amelyeket sosincs késő helyrehozni" - fogalmazott Rigó Konrád.

(TASR/Nový Čas)