1
A Komáromi Jókai Színház - kívülről Fotó: ujszo.com
Megosztás
Vegyük például Einsteint, akit, ha annak idején elcsinál a szakma, (pl. egy magát szakasszonynak tekintő bába asszony) akkor ma nem lenne minden annyira relatív, a relativitáselméletet alapul véve. És, ha Einsteinen kívül nem született volna meg még sokmillió ember, akkor sokmillió embernek nem lenne szomszédja, barátja, szeretője, gyilkosa.
Hasonló a sorsa a lassan lassan embriókorba vénülő vagy megalakuló, vagy meg nem alakuló dunaszerdahelyi színháznak is: a begörbített hegyű vazsvellákkal már ott hadonászik Dunaszerdahely légterében a színházi szakma.
Mielőtt a színházzal, mint szakmával foglalkoznánk, szögezzünk le valamit. Szögezzük le azt, hogy nem kettő, hanem három kőszínházunk van, úgymint a Komáromi Jókai Színház, a Kassai Thália Színház és az Ifjú Szivek Táncszínház. Ez utóbbinak egyébiránt a Kulturális minisztérium a fenntartója és köszöni szépen jól megvannak így együtt, a színház szakmai színvonala Európa szerte jegyzett, tehát helyezzük el őket a méltó helyükre.
Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója a közelmúltban ezen a portálon többek között azt is nehezményezte, hogy a még nem létező dunaszerdahelyi színház létrejöttén munkálkodók nem kérték ki a szakma véleményét. Nem tudom, hogy kikérték-e, vagy nem.
Bárki megkérdezheti őket, felsorolom mindegyiküket, név szerint: Kováts Miklós, Tóth László, Czajlik József, Varga Emese, Forgács Miklós, Hizsnyan Géza, Pásztó András, Garajszky Margit, Hégli Dusán, Gál Tamás, Dósa Zsuzsa, Száz Pál, Varga Viktor,Gágyor Péter, Rédli Károly, esetenként Miklósi Péter, korábban Szigeti László, (aki mostanában nem nyilvánul meg) valamint néhány amatőr rendező, mondjuk Szvorák Zsuzsa, Tóth Gábor (Tóga), Szabó Csilla, Csák István, Havasi Péter, Juhász Dósa János, (a felsorolás nem teljes) akiknek a szakmaiságát a profik nem ismerik el, már az is szép, ha emberszámba veszik őket . Rajtuk kívül meg kell említenünk a még el nem tiport kritikusokat, Lakatos Krisztinát és Juhász Katalint. És természetesen a szakma részét képezik a színészek, csak ők nem szólnak bele a kultúrpolitikai történésekbe.
A kérdés az, hogy egy új színház megalapítása kapcsán miért kérdezték volna meg őket és mit kérdeztek volna tőlük?
Normális körülmények között minden új színház úgy jön létre, hogy valaki(k) kitalálja(ák), hogy jó lenne egy új színház, felhajtják rá a pénzt, megkeresik a majdani fenntartót, a potenciális fenntartó pályázatot ír ki az igazgatói tisztségre, az igazgató szerződtet egy jó rendezőt, meg egy jó dramaturgot, ad nekik két hónapot arra, hogy három éves repertoár ajánlattal jelöljék ki a színház arculatát, majd a nyitóelőadást figyelembe véve színészeket szerződtet, s különböző embereket alkalmaz különböző, a színház működését meghatározó pozíciókba. Ebből adódóan a dunaszrdahelyen vagy megalakuló, vagy meg nem alakuló színház egy MÁSIK SZÍNHÁZ, nem a Komáromi Jókai Színház. Ebbe A Másik Színházba Tóth Tibor is elmehet, ha bérletet vált, jegyet vesz, vagy meghívják vendégszínésznek.
A Komáromi Jókai Színház igazgatója természetesen elmondhatja azt, amit ötven évvel ezelőtt (Istenem, már ötven éves színházi emlékeim vannak…) elmondott Konrád József a Kassára szerződött színészeknek szeretettel, hogy: „ Hulljon a férgese!“ elmondhatja azt is, amit Dráfi Mátyás akkori igazgatónak tulajdonítanak az akkor a MATESZ-ről levált Vox Humana, majd Kassai Thália Színházzá lett fiókvállalat kapcsán: „ Minek egy koldusból kettőt csinálni?!“
Azért valljuk be férfiasan, hogy, ha akkor megvalósul a szakma abortuszcsináló igyekezete, a Kassai Thália Színház most nagyon hiányozna innen. Hogy voltak csúcsok, s előfordult, hogy padlót fogott a Thália? Persze. De szakmailag olyan mélyre sem Beke, sem Gyüre, sem Fabó, sem Kolár Péter, sem Czajlik József idejében nem süllyedt, mint amilyen mélyen van most a Komáromi Jókai Színház.
Ezért aztán jogosnak tekinthetjük Tóth Tibor színidirektor félelmeit, miszerint majd Komáromban fogynak a bérletesek, meg, hogy romolhatnak a statisztikák, meg, hogy a dunaszerdahelyi színház majd elszipkázza a közönséget; bizony ez bekövetkezhet. Bekövetkezhet, mert annál magasabb szintű előadásokat létrehozni, mint, amilyeneket a Komáromi Jókai Színház mostanában produkál, semmiféle nehézségbe nem ütközik. Jobb lenne talán, ha Tóth Tibor a színházi szakmát csak gulyáspartik alkalmával emlegetné, mert szakemberek jelenlétében a színházi szakma kifejezés csörömpöl a szájából.
Javasolnám, foglalkozzon azzal, amihez ért: jelentse fel Bocsárszkyékat Vidnyánszky Attilánál, jelentsen fel a könyvkiadókat, mert használták a színház tulajdonát képező fényképeket, tiltsa ki az újságírókat a színházból, szervezzen gálákat, alázza a színészeit, Milan Belica, mélyen magyar érzelmű megyefőnök hónaljszőrzetéből kikukcskálva hiúsítsa meg Rigó Konrád szakmailag és nemzetpolitikailag is végtelenül fontos törvénytervezetét. Ugyanarról a helyről huzigálja meg Bugár Béla bajuszát, mert ehhez ért; meg ahhoz, hogy politikai zsebcselek mentén hosszasan egyensúlyozzon.
Nagyon nehéz lenne a világban önfeladóbb nemzetrészt találni a felvidéki magyarságnál. Ez így nem igaz, újrafogalmazom: nagyon nehéz lenne kollaborálóbb vezetőket találni a felvidéki magyarság egynémely vezetőinél. Más nemzetrészek vezető egyedei rítustáncot járnának, ha valaki így szólítaná meg őket: nesztek, itt egy színház, a tiétek. Itt meg akad olyan színházi vezető, aki már a foganás előtt mosogatólében áztatja a nadragulyát.