A kisebbségek nyilatkozata a gyűlölet és az erőszak ellen
A kisebbségek nyilatkozata a gyűlölet és az erőszak ellen
A Szlovákiában élő kisebbségek képviselőivel beszélgetett.
Kiemelte, 300 ezren is éltek azzal a lehetőséggel, hogy két nemzetiséget jelöljenek be.
Még Pellegriniék is támogatták az ügyet, de az OĽANO-s javaslat nem kapott többséget.
Kotleba kíváncsiskodik, nehezen emészti, hogy nem mindenki fasiszta.
Szépen vagyunk, nincsenek űrlapok. De az életveszélyre is teszünk magasról.
Barak László verseskötetét az eredeti irodalom kategóriában értékelték.
Úgy vélik, az ilyen cselekedetek túl vannak a diplomáciai kommunikáció normáin.
A múlt héten kezdődött el a regisztráció az új vakcinára.
Az sem kizárt, hogy hattagú lesz a parlament, de akár 9 párt is bejuthat.
A DAC magabiztos győzelmet aratott a Felsőszeli otthonában.
Hét állomást le kellett zárni.
Peter Pellegrini emlékeztetett, a Hlas-SD mindvégig pozitív kampányt folytatott.
Hozzátette, hogy a fegyveresek egy része Afrikába ment harcolni.
A mesterséges intelligenciával szemben a saját intelligenciánkra lesz szükségünk.
A tavaszi hónapok végétől zajlottak a munkálatok Dunaszerdahely legnagyobb óvodájában.
Dzurinda fogta, és felolvasta a Híd politikusának cikkét.
A Paraméter stúdiójában a Szövetség elnökét faggattuk.