Kisebbségi jogainkért folyik a rivalizálás az EU parlamentjében

2018. május 2. - 14:28 | Belföld

Nem akármire, hanem uniós irányelv megalkotására tesz javaslatot az a Nagy József által kidolgozandó kisebbségi jogminimumról szóló európai parlamenti anyag, aminek a tervezete már körvonalazódik, de a végső verzióról a strasbourgi törvényhozás (EP) majd az év végéig szavaz.

Kisebbségi jogainkért folyik a rivalizálás az EU parlamentjében
Fotó: Paraméter

Az oktatási, kulturális, valamint nyelvhasználati kérdéseket felkaroló úgynevezett saját kezdeményezésű jelentés célja, hogy az Európai Bizottság a kisebbségügyi célok elérésére kötelezze az érintett tagállamokat. Az EP hidas képviselője portálunknak elmondta, ellentétben a Csáky Pál nevével fémjelzett, az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelmét szorgalmazó, februárban elfogadott határozattal, az ő dokumentumára az Európai Unió döntés-előkészítő szervének, az EB-nek kötelező lesz reagálnia.

Szerinte míg Csáky anyaga egy politikai kinyilatkozás, az általa kidolgozandó jelentés egy konkrét irányelv elkészítésére felszólító javaslat.

Ennek az anyagnak jó hátszelet biztosít az elegendő támogatottságot – 1,2 millió aláírást – felmutató, kisebbségi mentőcsomagnak nevezett európai kezdeményezés, a Minority SafePack. Nagy bízik abban, hogy a Fidesz és az MKP is partner lesz a jelentésének sikerre vitelében. A képviselő jelezte, az Európa Tanács által már korábban jóváhagyott dokumentumokra támaszkodva dolgozza ki a javaslatát, amit június elején kell az EP Állampolgárjogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) benyújtania. Szeptemberben szerveznek egy nyilvános meghallgatást a kérdésben, majd a LIBE pár héttel később szavaz a jogminimumos anyagáról.

Nagy megjegyezte, az irodája a fennmaradó pár hétben is várja a témával foglalkozó szervezetek szakmai javaslatait, amit beledolgozhatnának a végső változatba. Ezt a verziót az EP plénumában majd az év végéig bocsátják végszavazásra. Amennyiben az Európai Parlament jóváhagyja Nagy jogminimumos jelentését, legalább két év szükséges ahhoz, hogy az EB kibocsássa a vonatkozó irányelvet. Az unió irányelveinek végrehajtása akár új nemzeti jogszabály elfogadásával, vagy meglevő jogszabályok módosításával valósíthatóak meg.

A portálunk által megkérdezett, uniós joggal foglalkozó szakértők ugyanakkor úgy vélik, nem igaz az az állítás, hogy az EB-nek automatikusan lépnie kell a jelentés elfogadását követően. Míg a Minority SafePackkel kapcsolatban a Bizottságnak mindenképpen meg kell nyilvánulnia, a legfőbb uniós szervet egy jelentés nem kötelezheti irányelv alkotására. Ahhoz, hogy ez mégis bekövetkezzen, komoly jogalap szükségeltetik.

(sárp)