A Kisebbségi Kulturális Alap a támogatások több mint háromnegyedét kiutalta július végéig

2019. augusztus 1. - 16:08 | Belföld

A Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) idén július végéig 1067 szerződést írt alá a kiegészítő programok keretében sikeresen pályázó támogatottakkal.

A Kisebbségi Kulturális Alap a támogatások több mint háromnegyedét kiutalta július végéig
-illusztráció- (Fotó: TASR/Marko Erd)

Molnár Norbert, a KKA igazgatója a TASR hírügynökségnek elmondta: a támogatott projektek 80 százalékára kötöttek szerződést, és eddig 5,7 millió euró összegű támogatást utaltak ki.

Hozzátette: hat nemzeti kisebbség – a cseh, a horvát, a morva, a német, a szerb és az ukrán – esetében már minden szerződést megkötöttek és minden támogatást kiutaltak.

„A támogatások kifizetésének üteme a tavalyi évhez képest összehasonlíthatatlanul gyorsabb. 2018-ban július közepén lett csak közzétéve az első szerződés. A tavalyi volt ugyanakkor az első év, a tulajdonképpeni felfutási szakasz, amikor be kellett állítanunk az egész rendszert”

– jegyezte meg Molnár.

Az alap a támogatási rendszer keretében hat felhívást tett közzé. „Ezek közül már mindegyik lezárult, az utolsó esetében augusztus folyamán fognak dönteni a szakmai bizottságok a benyújtott projektek támogatásáról” – magyarázta az alap igazgatója. Az utolsó negyedévben a KKA újabb, már a 2020-as évre vonatkozó felhívásokat fog közzétenni.

A KKA 2017 júliusában kezdte meg a működését. Korábban a kisebbségi kultúra állami támogatása a kormányhivatal hatáskörébe tartozott. Az alap számára nyolcmillió eurót különítenek el az állami költségvetésből, ennek öt százalékából fedezik a működési költségeket. A KKA támogatásokat és ösztöndíjakat is odaítélhet.

A benyújtott pályázatokat öttagú szakmai bizottságok bírálják el. Minden kisebbséghez saját bizottság tartozik, a tagok több mint fele az adott kisebbség képviselői közül kerül ki.

TASR