1
Fotó: TASR
Megosztás
Idézőjelbe kellett tennem a szót, mert azok az emberi egyedek, akik a szlovákiai magyarságot hivatásszerűen elkövetett politikai kéjelgés által vezetik a boldog elmúlásba, nem politikusok.
Amennyiben mégis annak tekintenék magukat, akkor rájuk az értelmező szótár vonatkozó szócikkének 2. és 3. szakasza vonatkozik, mely szerint: „ politikával hivatásszerűen foglalkozó, a közügyek iránt érdeklődő, körültekintő, óvatos, ravasz, ármánykodó személy(ek)”. A mieink profik. És szakértők.
Most például időszerűen arról szakértenek, hogy a gonosz állam mélynacionalista szlovák honatyái – pici látens gesztussal – beszűntetik a kisiskoláinkat. Hát be.
Ezek a mélynacionalista mélyszlovák honatyák ugyanis – akik egyébként látszólag ütik-vágják egymást – a fontos dolgokban mindig közös nevezőre jutnak.
Abban, amit ők nemzeti érdeknek tekintenek. A kicsi magyar falvak kicsi magyar iskoláinak megszűntetése pedig számukra nem egyszerűen fontos, hanem stratégiai szempont.
Reményik Sándor vonatkozó versét ők nem számos kisfröccsök melletti összeborulások alkalmával suttogják a hegyek ormain, hanem a fonákját megragadva törvénybe foglalják, majd bepötyögtetik a közlönybe, hogy hatályossá váljon. Pontosan tudják, hogy, ahol megszűnik a magyar iskola, ott megszűnik a magyar kultúra is.
A Mindenható két komoly esélyt adott arra, hogy az akkor regnáló politikusaink mind az iskoláink, mind pedig a kultúránk helyzetét törvényben rendezzék. Akkor stratégiailag fontosabb volt az, hogy kinek a kije épp melyik felügyelő bizottságban kapjon széket.
A kisiskolák kérdése pedig belekerült a nem fontosak kategóriájába. Most meg nída!: Előtérbe került! Azta!
Az egyik – mit egyik? A legnagyobb! – politikusunk a minap önzetlenül megszakítva a könyvdedikációi és drámanézései embert próbáló, robotnak is beillő feladatát, fáradtságot nem kímélve elugrott Brüsszelbe, és ott a színültig üres terem előtt, önmagától meghatódva ecsetelte az európai kisebbségek, áldatlan helyzetét.
Ő volt az, akinek az asztalra kellett volna tennie a nemzeti kisebbségek jogállását rendező törvényt. Akkor nem tette, mert nagyon, nagyon, nagyon szeretett miniszterelnök-helyettes lenni. Magyarán: akkor a bársonyszékben ülve elsnóblizta a magyar kisiskolákat. Bizony, barátaim, így történt. Aprópénzre váltotta. Vagy Júdás pénzre. Válogasson ki-ki nemzeti hevülete szerint.
No, fiúk, a sajnálkozáson, a másra való álságos mutogatáson és a népnek időszerű megvezetésén túl van-e valamilyen épkézláb ötlet a magyar kisiskolák megmentésére? Ha van, elő a farbával!