Kiska: „Akiknek a bíróság előtt kellett volna állniuk, gondtalanul mosolyogtak ránk és integettek a drága autókból”

Andrej Kiska korábbi államfőt sokkolták az információk, melyek szerint Robert Fico exkormányfő és Robert Kaliňák, korábbi belügyminiszter kapcsolatban állhattak a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marian Kočnerrel.

Kiska: „Akiknek a bíróság előtt kellett volna állniuk, gondtalanul mosolyogtak ránk és integettek a drága autókból”
Fotó: TASR

Andrej Kiska, az alakulóban lévő Za ľudí párt vezetője csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján beszélt a Kočner és Zsuzsová közt a Threema alkalmazásban váltott üzenetek tartalmáról.

„Milyen állam vagyunk? Biztosan nem jogállam. Nem lehetünk jogállam olyan szituációban, amikor azok, akiknek a bíróság előtt kellett volna állniuk, gondtalanul mosolyogtak ránk és integettek a drága autókból”

– jelentette ki a korábbi köztársasági elnök.

Kiska egyúttal megjegyezte, sokkolta őt az információ, miszerint Kočner és Zsuzsová nyilvánosságra került kommunikációja szerint Kočner közvetlenül kommunikálhatott az akkori belügyminiszterrel és kormányfővel.

„Így irányították az országunkat“ – jegyezte meg, majd hozzátette, azt, hogy milyen jelzőt tesznek az országunk elé, az emberekre bízza.

„Ez a szituáció súlyosan aláássa az állam alapjait és az állampolgárok biztonságát. Amikor itt volt a Gorilla-ügy, akkor az elsősorban a piszkos üzletekről szólt. Ez a szituáció alapvetően más, mert itt már nemcsak üzletekről van szó, hanem a rendőrség, a bíróság és a politikusok befolyásolásáról, és ez a szituáció két fiatal ember életébe került” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Veronika Remišová, a párt alapító tagja.

A Denník N által nyilvánosságra hozott üzenetváltásokból az is kiderült, hogy Kočner és Zsuzsová gusztustalan stílusban poénkodott a meggyilkolt újságíróról, Ján Kuciakról, valamint arra is fény derült, hogy a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben nem csupán köszönt egymásnak Kočner és a Híd elnöke, Bugár Béla, amikor a Maldív-szigeteken összefutottak.


(TASR/para)