Kiska diákokkal és polgármesterekkel beszélgetett Nagykürtösön

2019. március 29. - 12:09 | Belföld

Andrej Kiska államfő csütörtökön Nagykürtösön járt, ahol a helyi diákokkal és a környező községek polgármestereivel beszélgetett, majd pedig meglátogatott egy tésztagyárat.

Kiska diákokkal és polgármesterekkel beszélgetett Nagykürtösön
Fotó: TASR

Erika Grega, a nagykürtösi városi hivatal szóvivője a TASR-nek elmondta, hogy délelőtt Dalibor Surkoš, a város polgármestere fogadta az államfőt. „A polgármesteri irodában folytatott rövid beszélgetés után az államfő a kisebbségi közösségi központ irodájába látogatott, amely már több éve tevékenykedik Nagykürtösön és amely a roma-kérdéssel foglalkozik" – mondta.

Kiska látogatásának második megállója az A. H. Škultéty Gimnázium volt, ahol elbeszélgetett a diákokkal. Ezután a járás polgármestereivel találkozott. Délután ellátogatott az ERCE tésztagyárba, amely a város nagyobb munkáltatói közé tartozik, ugyanis nagyjából 80 embert foglalkoztat.

„A polgármester és az államfő többek között a városi és járási munkanélküliségről is beszélgettek, amelyet az utóbbi években – a külföldi befektetőknek is köszönhetően – sikerült csökkenteni" – folytatta a szóvivő. A polgármester beszélt az utak rossz állapotáról, valamint az R7-es gyorsforgalmi út kiépítésének szükségességéről is.

Andrej Kiska este a Marťák kulturális központban fog beszélgetni a lakókkal.


(TASR)