Kiska első hivatalos látogatására utazott Norvégiába

Andrej Kiska államfő hétfőn első hivatalos látogatására utazott Norvégiába. 

Kiskát V. Harald norvég király hívta meg. A találkozó témája a bilaterális kapcsolatok elmélyítése lesz a kutatás, technológiai fejlődés és innovációk területén, továbbá a környezetvédelem és a Szlovákia fejlesztésére szánt támogatás a Norvég Alapból.

A királyi családon kívül az államfő Erna Solberg norvég miniszterelnökkel és Tone Wilhelmsen Tröennel, a parlament elnökével is találkozik. Az elnök megtekinti a Szlovák Nemzeti Színház ünnepi előadását is. A társulat Björnstjerne Björnson norvég drámaíró, filantróp darabját adja elő, aki kiállt a kis nemzetek önrendelkezési joga mellett.

Az államfő továbbá részt vesz egy szlovák-norvég vállalkozói szemináriumon, melynek témája az intelligens városi infrastruktúra kiépítése lesz, ezen kívül látogatást tesz a Wilhelmsen vállalatnál is, amelynek jelentős beruházásai vannak Szlovákiában. Kiska az Oslo Cancer Cluster rákkutató központba is ellátogat.

A hivatalos látogatás szerdán ér véget Bergenben, ahol az elnök a Media City médiainnovációs központ, illetve a Bergeni Egyetem mellett működő Bjerknes éghajlatkutató központ képviselőivel találkozik.

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) egyetértési megállapodást ír alá a Bergeni Egyetemmel. Az elnököt Sólymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter, Norbert Kurilla, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, Rastislav Chovanec, a gazdasági minisztérium államtitkára és Pavol Šajgalík, az SAV elnöke kíséri el a látogatásra.

TASR