Kiska: "Ez az első választás, amelyen megmutathatjuk, hogyan képzeljük el a tisztességes Szlovákiát"

2018. november 10. - 11:11 | Belföld

Andrej Kiska a feleségével együtt adta le a szavazatát a szombati önkormányzati választások keretében. Az államfő a poprádi, 2-es számú szavazókörzetben választott polgármestert és önkormányzati képviselőket. Elismerte, hogy a jelöltlistán sok, számára ismeretlen név szerepelt. Hozzátette: először tapasztalt „családi lobbit”.

Kiska: "Ez az első választás, amelyen megmutathatjuk, hogyan képzeljük el a tisztességes Szlovákiát"
Andrej Kiska és felesége (Fotó: SITA)

„Pénteken a feleségemmel nagyon lelkiismeretesen áttanulmányoztuk a jelöltek listáját. Azt hiszem, Poprádon 64 képviselőjelölt indul. Eléggé sokáig tanakodtunk, kiket válasszunk. Annak ellenére, hogy ez a választás a legszemélyesebb, sok jelöltet az ember egyszerűen nem ismer. Mi csak a jelöltek talán 15-20 százalékát ismertük” – fejtette ki az elnök a választás után tartott rövid sajtótájékoztatón. Felszólította az embereket, hogy az egyes képviselőkre a tetteik, és ne az ígéreteik alapján voksoljanak.

„Először éltem át egy erős családi lobbit is. A gyerekeink megtudták, hogy az egyik tanárnőjük jelöltette magát, és többször elismételték a számát, hogy tudjam, kire kell szavaznom” – mondta mosolyogva Kiska.

Poprádon tizenegyen indulnak a polgármesteri székért, két jelölt a választások előtt visszalépett. Kiska a feleségével a 2-es számú szavazókörzetben voksolt, ahol összesen csaknem 800 választásra jogosult személyt tartanak nyilván. Több mint hatvanan jelöltették magukat önkormányzati képviselőnek.

„Minden választáson valami másról döntünk, mindegyiknek megvan a maga sajátos atmoszférája. Most csaknem 3000 szlovákiai városban és községben arról döntünk, hogy ki lesz a polgármester és kik lesznek az önkormányzati képviselők. Sok forog kockán, 4,5 milliárd eurónyi közpénz, és az is, hogy milyenek lesznek a járdák, hol mi épül, milyenek lesznek a parkok, a városi utak, az alapiskolák, az óvodák”

– húzta alá az elnök.

Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolására utalva az elnök felhívta a figyelmet: ez a választás különleges abból a szempontból, hogy ez az első az év elején történt drámai események óta.

„Ez az első választás, amelyen megmutathatjuk, hogyan képzeljük el a tisztességes Szlovákiát” – zárta Kiska.

(TASR)