Kiska kijelentette, készen áll arra, hogy kormányfő legyen

2019. április 7. - 14:58 | Belföld

Ennek pedig szerinte az a feltétele, hogy a pártja a legerősebb legyen a kormánykoalícióban.

Kiska kijelentette, készen áll arra, hogy kormányfő legyen
Fotó: TV Markíza

Andrej Kiska Szlovákia kormányfője akar lenni. Erről először a Markíza vasárnapi Na telo című politikai műsorában beszélt.

„Biztosan igen, biztosan igen” – felelte a köztársasági elnök Michal Kovačič kérdésére, amely úgy hangzott, hogy készen áll-e arra, hogy kormányfő legyen.

Kiska szerint ez nem az egóról szól, hanem arról, hogy az országnak segítségre van szüksége. Az államfő néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a jövő évi parlamenti választások előtt pártot alapít.

„Javítanunk kell a vállalkozói környezeten, de gondolnunk kell azokra is, akikre az állam idáig fütyült” – mondta.

„Igen, középen vagyok. Új szavat tanultam – centrista vagyok” – tette hozzá.

Kiska határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy valaha együttműködne a Smerrel vagy Kotlebával – akkor sem, ha az ő együttműködésük fenyegetne.

„A Smerrel sosem fogok kormányozni” – jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy kikkel működne együtt szívesen, Iveta Radičovát említette, ő azonban a jelek szerint nem szeretné jelöltetni magát a választásokon. Kiska június 17. utánra ígért bővebb tájékoztatást, ekkor telik le ugyanis az ötéves elnöki ciklusa.


(tvnoviny.sk)

Címkék: Andrej Kiska