Kiska: Marrákes olyan, mint egy EU-csúcs, ezért ott kellene lennünk

2018. december 1. - 09:08 | Belföld

Andrej Kiska államfő szerint Szlovákiának ki kellene küldenie Marrákesbe valakit, aki képviselné a parlament és a kormány érdekeit a konferencián – árulta el Roman Krpelan, Kiska szóvivője. „Úgy, mint minden nemzetközi konferencián, EU- vagy NATO-csúcstalálkozón" – tette hozzá.

Kiska: Marrákes olyan, mint egy EU-csúcs, ezért ott kellene lennünk
Fotó: TASR

Krpelan elmondása szerint az államfőt a Miroslav Lajčák külügyminiszter lehetséges lemondása miatt kialakult helyzet is nagyon aggasztja.

Lajčák csütörtök este jelentette be, hogy benyújtja a lemondását a parlament által elfogadott határozat miatt, amely a migrációról szóló globális ENSZ-megállapodás elutasítását javasolja a kormánynak. Eszerint a kabinetnek olyan intézkedéseket kellene hoznia, amelyek értelmében Szlovákia kihátrál a dokumentum elfogadási folyamatából, melyre az egyes kormányok és magas rangú tisztviselők marokkói találkozóján kerül sor december 10-én és 11-én. Az SNS és a Smer-SD erről szóló közös határozatát 90 képviselő támogatta.

A határozat nem mondja ki, hogy Szlovákiát nem képviselheti Marrákeseben senki, Andrej Danko azonban abban bízik, hogy Peter Pellegrini kormányfő betartja a szavát, és senkit nem küld a konferenciára. Pellegrini ezt az elhatározását a pénteki sajtókonferencián is megerősítette.

TASR

Címkék: Andrej Kiska, Marrákes