Kiska most arra vár, hogy a rendőrség meggyanúsítsa - 7-től 12 évig lesittelhetik!

2019. június 17. - 12:45 | Belföld

Persze ahhoz kellene találni kellő megalapozottsággal bíró bizonyítékokat, hogy egyáltalán eljussanak a hivatalos gyanúsításig. Ha viszont meggyanúsítják, az már a politikai jövőjére is nagyh atással lehet.

Kiska most arra vár, hogy a rendőrség meggyanúsítsa - 7-től 12 évig lesittelhetik!
Andrej Kiska (Fotó: TASR)

Andrej és testvére, Jaroslav Kiska cége, a KTAG ügyében egyelőre csak az ügyvezető igazgatót, Eduard Kučkovskýt gyanúsítják. Kiska 2014-es elnöki kampányát a KTAG fizette, a kampányösszeget pedig betették a könyvelésbe a költségek közé. Ezáltal nemcsak hogy nem kellett adót fizetnie, de még vissza is próbált igényelni adót a cég.

Miután kimondták, hogy törvénytelenül került a könyvelésbe költségként az említett összeg, a cég kifizette az adót, ezzel a hatékony megbánás elvének eleget tett. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az adóvisszaigénylésre benyújtott kérelemre ez nem vonatkozik.

Kiska még februárban közölte, hogy a gyanúsítási javaslatból az derül ki, hogy amikor lejár a mandátuma köztársasági elnökként, meggyanúsítják őt személyesen is. "Héttől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés fenyeget" - húzta alá.

Azóta viszont áll az ügy, Kučkovskýt még csak ki sem hallgatták, holott az új információk alapján kötelesek ezt megtenni ismételten. Kiska ügyvédje, Daniel Lipšic szerint más eljárásbeli művelet sem történt az ügyben, és ennek egyik magyarázata az lehet, hogy arra várnak, hogy meggyanúsíthassák az exelnököt, és úgy nem kellene bizonyos műveleteket megismételni újra.

Egyelőre Jaroslav Kiska sem szerepel a gyanúsítottak között.

Andrej Kiska egyébként bosszúként tekint a nyomozásra amiatt, hogy kijelentette, nem hajlandó kinevezni Robert Ficót alkotmánybírónak.

A PS/Spolu koalíció korábban invitálta Andrej Kiskát listavezetőnek, és a pártjával is szeretnének együttműködni. Michal Truban, a PS elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy amennyiben Kiskát meggyanúsítják, az probléma lehet. "Új helyzetet teremtene, ami bonyolítaná az együttműködést. Sok minden múlna azon, Andrej Kiska hogy áll a dologhoz. Ez viszont egyelőre találgatás" - fogalmazott.

(SME)