Kiska pozitívkodik a dunaszerdahelyi színház tervével kapcsolatban

2019. május 21. - 21:13 | Régió

Andrej Kiska államfő „búcsúturnéja” keretében kedden Nagyszombat megyét látogatta meg, ahol Jozef Viskupič megyefőnökkel, illetve több intézmény és egyesület képviselőjével találkozott.

Kiska pozitívkodik a dunaszerdahelyi színház tervével kapcsolatban
Fotó: Cséfalvay Á. András

Kiska megbízatási ideje alatt már többször is meglátogatta Nagyszombat megyét, de bevallása szerint először járt a megyei hivatalban. Az elnök „búcsúturnéja” keretében a héten Besztercebánya megyébe is ellátogatott.

Kiska szerint a különböző megyei önkormányzatok képviselőivel tárgyalt témák lényegében ismétlődnek. „A másod- és harmadosztályú utakról van szó, amelyek karbantartására a megyéknek nem áll rendelkezésükre elegendő anyagi forrás. Nagyszombat megyében például 42 százalékuk nincs megfelelő állapotban, ez az arány alig kisebb, mint Besztercebányán” – állapította meg az államfő, aki szerint ez a szám óriási.

A megyefőnökkel folytatott megbeszélésen érintették a hulladékgazdálkodás és a csatornahálózat kérdését is. A kultúra területén tervezett fejlesztések is szóba kerültek. Kiska pozitívan értékelte, hogy a megye Dunaszerdahelyen színházat tervez létesíteni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kultúra iránt a jelenlegi politikusok nem mutatnak túl nagy érdeklődést. Úgy véli, a kulturális miniszter lépése, aki állítólag elutasította, hogy a tárca az LMBT közösséggel kapcsolatos projekteket támogasson, azt eredményezte, hogy a kulturális közösségnek a tárcavezetőbe vetett maradék bizalma is megrendült.

A megyefőnök hasznosnak ítélte a találkozót, amelyen elmondása szerint olyan témákat vitattak meg, melyek minden megyefőnököt foglalkoztatnak az SK8 csoportosulás keretében is. Ez utóbbinak Viskupič az aktuális elnöke.