Kiska: A rendőrség harmadszor vizsgálja ki ugyanazt az ügyet

2018. november 15. - 12:38 | Belföld

Még akkor is, ha a rendőrség csak a munkáját végzi, Andrej Kiska államfő szerint az eljárás sok kérdést vet fel.

Kiska: A rendőrség harmadszor vizsgálja ki ugyanazt az ügyet
Fotó: TASR

A KTAG cég könyvelését, melynek Andrej Kiska és testvére, Jaroslav Kiska a társtulajdonosai, ugyanis már kivizsgálta a kerületi rendőrség és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) is. Mindkét esetben azzal zárták le az ügyet, hogy nem történt törvénysértés.

„Ennek ellenére a NAKA harmadszor is vizsgálatot indít. Lefoglalták a könyvelést, átmásolták a számítógépes adatokat, a harmadik nyomozó, Hrušovský úr pedig mindent újra átvizsgál majd. Ugyanaz az ügy, ugyanazok a dokumentumok, melyeket már mindenki ellenőrzött” – mutatott rá Kiska csütörtökön.

A NAKA múlt heti akciójáról szerdán tájékoztatott a Plus 7 dní hetilap. Az akció a KTAG üzleti társaság adóbevallásával függött össze. A társaság állítólag jogosulatlanul igényelt vissza áfát 2014 áprilisában, illetve 2013 júniusában és novemberében. A rendőrség az ügyben még januárban indított büntetőeljárást. A hetilap arra is rámutatott, hogy a rendőrség akkor kezdett vizsgálódni a KTAG cégnél, amikor a bíróság elítélte Ladislav B. vállalkozót. Utóbbi fellebbezett az ítélet ellen.


(TASR)