Kiska: A rosszat meg kell állítani, harcolni ellene, és semmiképp nem szabad hagyni legalizálni!
Az államfő a második világháború befejeződésének 74. évfordulója alkalmából mondott beszédet.

Meg kell tudni állítani a rosszat, nem szabad félni a megnevezésétől, harcolni kell ellene, és nem szabad hagyni, hogy legalizálják, mint ahogy az most történik a parlamentben. Ez a mi kötelességvállalásunk azokkal az emberekkel szemben, akik kiharcolták a szabadságot – mondta Andrej Kiska államfő a második világháború befejeződésének 74. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Zólyomban.
A fasizmus feletti győzelem napja alkalmából az államfő Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel és Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszterrel közösen vett részt a zólyomi megemlékezésen a világháborúban elesett katonák sírjánál.
„Nem szabad elfelejtenünk, különösen ma, amikor növekszik a szélsőségesség a világban és Szlovákiában is, hogy ez a katasztrofális esemény, amelynek az emberi történelemben példátlan, szavakkal kezdődött. A gyűlölet terjesztése olyan emberek felé, akiknek más volt a vallásuk, a nemzetiségük vagy éppen a bőrük színe. A szó, amely terjesztette a gyűlölködést” – hangsúlyozta Kiska.
Amint azt az államfő elmondta, a világháború nálunk, Európában kezdődött, és ezért éppen most, az Európa parlamenti választások előtt kell tudatosítanunk, hogy az EU fasizmus elleni harcának köszönhetően vált Európa a stabilitás és a jólét szigetévé.
Kiska hangsúlyozta, nem ismételhetjük meg a múlt hibáit, és nem hagyhatjuk, hogy a szélsőségesek kihasználják az emberek félelmét.
(TASR/para)