Kiska vezeti pártja jelöltlistáját, őt követi Remišová

Az Emberekért (Za ľudí) párt által a 2020-as parlamenti választásokra állított jelöltlistát Andrej Kiska, a párt elnöke fogja vezetni.

Kiska vezeti pártja jelöltlistáját, őt követi Remišová
Fotó: TASR

A második, harmadik és negyedik helyet az alelnökök, Veronika Remišová, Juraj Šeliga és Jana Žitňanská kapják. Ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a párt vezetősége.

„Olyan emberek állnak mellettem, akik már tényleg elértek valamit” – jelentette ki Kiska a párt jelöltjeiről. Hozzátette: a párton belül kiváló szakmai csapatokat hoztak létre, amelyek például az igazságszolgáltatással, a régiókkal, az egészségüggyel, az oktatással, illetve a kirekesztett közösségek és a kisebbségek ügyeivel foglalkoznak.

Az első tíz jelölt között szerepel a már említetteken kívül Vladimír Ledecký, Görgő (Spišský Hrhov) polgármestere, Michal Luciak politológus, Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár, Miroslav Kollár, Galgóc (Hlohovec) polgármestere, Marek Hattas, Nyitra (Nitra) polgármestere és Tomáš Valášek külpolitikai szakértő is.

A jelöltlista utolsó, 150. helyén Ján Benčík blogger és polgári aktivista áll.


TASR