Kiskáék most már tényleg pártot alapíthatnak

2019. augusztus 5. - 07:33 | Belföld

Megszerezte a pártalapításhoz szükséges aláírásmennyiséget a Za ľudí (Emberekért) kezdeményezés Andrej Kiskával az élen.

Kiskáék most már tényleg pártot alapíthatnak
Andrej Kiska (Fotó: TASR)

Erről vasárnap maga a volt köztársasági elnök tájékoztatott a Facebook-oldalán. Közölte azt is, hogy kollégáival együtt hétfőn leadják az aláírásokat tartalmazó íveket a belügyminisztériumban.

"A nyár folyamán nap mint nap tucatnyi szakemberrel dolgozunk a programunkon, amit szeptemberben tervezünk bemutatni. A pártalapításhoz szükséges 10 ezer aláírásnál jóval többet gyűjtöttünk össze" - árulta el úgyszintén.

Szovákiában jelenleg több mint 150 politikai párt vagy mozgalom szerepel a nyilvántartásban. Januártól új szabályok érvényesek rájuk, többek között meghatároztak számukra egy kötelező taglétszámot, valamint megtiltották, hogy neveikben vagy annak rövidítésében a párt statutáriusainak neve szerepeljen. Előbbi intézkedéssel az olyann néhány személyes kezdeményezéseknek próbáltak gátat szabni, mint az Igor Matovič-féle OĽaNO, utóbbival pedig például az ĽSNS-t vagy a Sme rodinát piszkálták, amelyeknek ismertebb a vezetőjük (Marian Kotleba, ill. Boris Kollár) mint maga a párt.

(TASR/parameter)

Címkék: Za ľudí, Andrej Kiska