Kiskáék pontosítanak: az elnök még senkit nem zárt ki a bírójelöltek közül, tehát még Ficót sem

Andrej Kiska államfő egyelőre még egyetlen alkotmánybíró-jelöltet sem választhatott vagy zárhatott ki, tájékoztatott kedden Roman Krpelan elnöki szóvivő. Az alkotmánybírókat ugyanis abból a 18 jelöltből fogja kiválasztani, akiket a parlament választ meg. Erre pedig még nem került sor. Az államfő embere ezzel arra a Denník N.-es híresztelésre reagált, miszerint Kiska biztosan nem nevezi ki az alkotmánybíróság elnökének, de még csak alkotmánybírónak sem Robert Ficót. 

Kiskáék pontosítanak: az elnök még senkit nem zárt ki a bírójelöltek közül, tehát még Ficót sem
Robert Fico és Andrej Kiska (Fotó: SITA-illusztráció)

„Az elnök nem sejti, a nemzeti tanács kiket fog megválasztani a 40 pályázó közül, és milyen neveket fog előterjeszteni. Az elnök által szabott feltételek ismertek a nyilvánosság előtt: szakmaiság és erkölcs” – tette hozzá Krpelan.

Ahogy azt korábban a portálunk is megírta, a pozsonyi lap szerint Peter Pellegrini miniszterelnök, és Robert Fico exkormányfő, a Smer-SD elnöke azzal az ajánlattal keresték meg Kiskát, hogy az államfő válasszon ki a 40 alkotmánybíró-jelöltből kettőt, akit favorizál, őket a parlamenti többség majd biztosan megszavazza, de cserébe nevezze ki alkotmánybírónak Robert Ficót is.

A Denník N értesülése szerint a köztársasági elnök elutasította ezt az ajánlatot, és kedden azt üzente Ficónak, hogy semmi esetre sem nevezi őt ki alkotmánybírónak.

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő kedden kijelentette: nem hallott arról, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke vissza akarná vonni a pályázatát az alkotmánybírói posztra. Szerinte Fico jelöltsége érvényes.

A parlament alkotmányjogi bizottsága a héten hallgatja meg az alkotmánybíró-jelölteket. Az alkotmánybírói posztokra összesen 40 jelölt pályázik. A nyilvános meghallgatások szerdán  kezdődnek, és három napig fognak tartani.

A képviselőknek a január 29-én kezdődő parlamenti ülésen kellene megválasztaniuk a 18 alkotmánybíró-jelöltet. Közülük az államfő nevezi majd ki a kilenc új alkotmánybírót. A kinevezett bírók 12 éves megbízatási ideje azzal a nappal kezdődik meg, amikor leteszik az esküt az Alkotmánybíróságon.

TASR